1500 nevezőre számítanak a hétvégi keszthelyi futóversenyen

kkm1_2013Már az előnevezéskor rekordszámú indulóra számítanak az VII. Intersport Keszthelyi Kilométerek szervezői. A pünkösdi Balaton-parti utcai futóversenyen szombaton a gyermekek, vasárnap a felnőttek állhatnak rajthoz. A félmaratont, maratont fogyatékkal élők is teljesíthetik. „A tavalyi 1250 fős indulói létszámot várhatóan meg fogjuk dönteni, már az előnevezés finisében túl vagyunk az 1000 főn, 1140-nél járunk, a helyszínen még várhatóan további 300-an fognak regisztrálni. Újdonságot jelentenek majd az ingyenes egészségügyi szűrőprogramok. A keszthelyi és gyenesdiási útlezárások és forgalomkorlátozások miatt kérjük az autósok megértését. A vonatközlekedés szünetelni fog Keszthely és Vonyarcvashegy között a verseny ideje alatt, fennakadás a buszmentesítés miatt azonban nem várható” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező.

A június 7-8-ai keszthelyi futófesztivál szombati versenynapján, délután az utánpótláskorúak 18 futamában, mintegy 700 kisgyermeket várnak a szervezők befutócsomaggal, éremmel, rajtszámmal, lezárt, kordonozott pályával.

A félmaraton és maraton versenyszámokban fogyatékos sportolókra, hand-bikeos és kerekesszékes sportolókra is számítanak a verseny rendezői. Varázshangok Gyermeksarok elnevezéssel a teljes hétvégén animációs szórakoztató programok várják a családokat, gyermekeket.

Az Intersport Keszthelyi Kilométerek fővédnöke az elmúlt évekhez hasonlóan Szekeres Pál, többszörös paralimpiai bajnok vívó, sportért felelős helyettes államtitkár lesz.

A forgalomkorlátozásokról itt tájékozódhat:

http://www.keszthelyikilometerek.hu/keszthelyi-kilometerek-hirei/255-forgalomkorlatozasok-a-varosban

A futópálya útvonalát itt tekintheti meg: http://www.keszthelyikilometerek.hu/terkep2014

Versenykiírás és nevezés: keszthelyikilometerek.hu/

This entry was posted in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.