184 győzelem – megszakítás nélkül!

Shares

birkózás, Josida, 440

Egészen döbbenetes: a japán Josida Szaori sorrendben 184., honfitársnője, Icso Kaori pedig 172. győzelmét aratta a taskenti birkózó-világbajnokságon súlycsoportja, az 53, illetve az 58 kilogramm döntőjében.

A japánoknak nagyon bejött, hogy a birkózásban a 2000-es évek elejétől már a női szakágat is komolyan veszik, s a 2004-es athéni játékok óta ott van az olimpiai műsorban. A felkelő nap országának ugyanis két nem akármilyen klasszisa van a – ha esetükben lehet ilyet mondani – gyengébb nem reprezentánsai között. Athénban 55 kilogrammban Josida Szaori, 63 kilogrammban Icso Kaori diadalmaskodott, akik azóta is uralják a világot. Mindketten megnyerték a pekingi és a londoni olimpiát is, előbbi tizenegyszeres, utóbbi „csak” nyolcszoros világbajnokként érkezett Taskentbe, és szinte hihetetlen szériával.

A 31 éves Josida (nyitóképünkön jobbra) legutóbb 2001-ben, az egy évvel fiatalabb Icso 2003-ban kapott ki, s így az idei vb előtt sorrendben száznyolcvan, illetve százhatvannyolc győztes meccs volt mögöttük. (Ha nagyon szigorúak lennék, akkor Icso sorozatát megtörhetnénk, mert a 2007-es Ázsia-bajnokságra bemérlegelt, de nem állt ki – ám ne legyünk szőrszálhasogatók.)

Hirdetés

Taskentben Josida ezúttal 53 kilogrammban mérette meg magát, Icso pedig lejött az 58 kilogrammba, ami mutatja, hogy esetükben semmiképpen sem súlyproblémával küszködő, ne adj Isten hízásra hajlamos hölgyekről van szó. S az ellenfeleik most sem tudtak mit kezdeni velük: mindketten úgy jutottak be a döntőbe, hogy tussal vagy technikai tussal nyerték meg a meccseiket, és még fogást sem találtak rajtuk.

A finálékban aztán Josida a tavalyi, budapesti vb 55 kilogrammbeli döntőjének visszavágóján 6-0-ra verte a svéd Sofia Magdalena Mattssont, Icso ellen viszont az Európa-bajnok orosz Valerija Koblova nem tudta kihúzni a hat percet, 5:49-nél megvolt a tízpontos különbség, 10-0-nál technikai tussal zárult az egyoldalú tusakodás. Vagyis a két nagy sorozat folytatódott, a japán klasszisok sorrendben immár 184, illetve 172 győzelemnél tartanak.

A mi reménységünk, a tavalyi vb-n 55 kilogrammban bronzérmes Barka Emese 58 kilogrammban csütörtökön sajnos csak egy meccset nyert, s ezzel nem lehetett a legjobbak közé kerülni.

Hirdetés

(mno.hu, fotó: EP/AFP)