1962-től a sport vonzásában él az „Irány Tokió” vetélkedő győztese
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Nagy Barnabás nyert a Magyar Olimpiai Bizottság által kiírt, a Magyar Olimpiai Akadémia szervezésében lebonyolított, „Irány Tokió” néven meghirdetett olimpiai vetélkedőt. A jochapress gratulált a győztesnek és fel is tett neki néhány kérdést.
Tóth Sándor (b) és Nagy Barnabás (fotó: Budai Péter)
– Milyen előzményei vannak ennek a győzelemnek? Minek köszönheti sorozatos sikereit?
– A legfontosabb az, hogy hatvan éve élek a sport vonzásában – válaszolt a közelmúltban Egerből nyugdíjba vonult, budapesti illetőségű közgazdász. – Az 1962-es, chilei labdarúgó vb volt az első, olyan esemény, amely már megmozgatta a fantáziámat. Mivel azon az őszön mentem iskolába, így olvasni még nem tudtam, viszont a közvetítéseket végig hallgattam. Az is belejátszott az érdeklődésem ébren tartásába, hogy 1944-ben későbbi keresztapám az Észak-magyarországi KISOK bajnokságban legyőzte a későbbi kardvívó olimpiai bajnok Keresztes Attilát.
– Hogyan erősödött a későbbiekben ez az életre szóló kapcsolat?
– Keresztapám 1964-ben, a tokiói olimpia évében számára feleslegesnek vélt könyveket ajándékozott nekem. Ezek között volt a „Négyszemközt négy olimpiával” című, Szepesi György és Lukács László által írt mű, amelyet nagy érdeklődéssel olvastam. Ezt követően még inkább érdekeltek a tokiói fejlemények. Ezért az összes közvetítést élőben néztem-hallgattam végig. 1968, Mexikóváros azért volt örömteli, mert tíz arany jutott a mieinknek. Annál nagyobb volt a csalódás a müncheni „csak hat” elsőség miatt.
– Azóta eltelt csaknem ötven év, Ön pedig továbbra is lendületben van.
– 1962 óta minden Népsport (majd később Nemzeti Sport) példányt átböngészek, mellé a Képes Sportot is rongyosra olvastam. Logikusnak tűnhet, hogy már régen versenyeznem kellett volna, ám erre csak 1996-ban került először sor. Az „Irány Atlanta” nevet kapott vetélkedőre Heves megye csapatában neveztem és az első hatban végeztünk.
– Hogy azután egymást kövessék a győzelmei…
– A „Peking téged vár” sorozatot emelném ki, ahol Surányi Péter és Tóth Attila csapattársaimmal ki is jutottunk a kínaiak rendezte ötkarikás játékokra. Onnan kezdve győzelmi szériában vagyok. 2008 után 2011-ben, 2012-ben, 2016-ban és 2021-ban is nyerni tudtam.
– Mi volt a legnehezebb kérdés az Ön számára az idei sorozat döntőjében?
– A képek felismerése! No nem Polyák Imrére vagy Kozma Istvánra gondolok. Nekem konkrétan Kulcsár Gergely fiatalkori képével gyűlt meg a bajom, a kajakos Vereckei Ákos olimpiai helyezéseinek egyikénél pedig egyet tévesztettem. Azt is be kell vallanom, hogy a legnagyobbnak tartott riválisom, Laky Rudolf ezúttal nem tudott részt venni a versenyen.
– Mivel ilyen vetélkedés legközelebb csak három év múlva lesz, ebben a témában időmilliomosnak számít.
– Ez részben igaz, ráadásként friss nyugdíjasként több időm is van, mint a korábbi években volt. Igyekszem bővíteni a repertoáromat. Cikket írok a „Journal of Olympic History” című szakfolyóiratnak, feladatokat kaptam a „Magyarok az olimpiai játékokon” című, nagy terjedelmű könyv készülő, kibővített kiadásának munkálataiban is.
(jochapress/Jocha Károly)
