Magyarországon egy német bízott meg bennem a legjobban!
Fotó: Index, Huszti István
Kleinheisler László lőtte azt a gólt, amivel Magyarország idegenben verte Norvégiát a tavalyi Európa-bajnoki pótselejtezőn. Nem keresi a nyilvánosságot, most hosszas szervezés után adott interjút a Bayern München elleni bajnoki előtt. Nem volt tabutéma, a kezdetekről, az NB III-as büntetésről, jelenlegi életéről is beszélgettünk.
Először 2009-ben hallottam a nevét, és ha nem lett volna különleges, nem is biztos, hogy megjegyzem, bár nem akárki mondta, hanem Orbán Viktor. Akkor még nem volt miniszterelnök, de az általa alapított Puskás Akadémia legnagyobb tehetségeként jellemezte, aki majd biztosan külföldre kerül. 15 éves volt akkor. Tudja, mivel fogta meg?
Tényleg? Pedig nincs egy gyakori cselem, ami tetszik, lehet, hogy akkoriban épp azt gyakoroltam. Az a jó csel, ami bejön. És az a jó csel, amit meg tudok csinálni. Másfélét is meg tudok amúgy csinálni.
A felcsúti akadémia alapítója azt is elmesélte egy beszélgetésen, hogy figyelte a háza ablakából a mozdulatait.
Mi lett volna akkor, ha odafigyelek az edzéseken? Na, jó, csak viccelek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Felcsútra kerülhettem. Elképzelni sem tudtam addig, hogy így is lehet élni. Nem volt onnantól semmi gondom, csak a focival a törődtem. Két éves korom óta imádom a focit. A nevelőapámmal fociztam először. Jobbal, ballal visszapasszoltam neki a labdát, úgy mesélte nekem.
Szerettem Felcsúton lenni, mert focizhattam, és mindent megkaptam. Tényleg mindent. Cipőt, ruhát, tanulhattam, és a játék szeretetét.
Nemcsak a nagy, még a kisebb sztárokban is közös vonás, hogy nemcsak akkor edzettek, amikor kellett és előírták az edzők, hanem rendszerint túlóráztak. Ön is ezt tette?
A futball nem megy másként. Amikor vasárnap otthonról visszatértem az akadémiára, már mentem is a pályára. Ki jön velem fejelgetni meccsre? Kerestem társakat. Nincs is jobb vasárnap délutáni elfoglaltság, nem? És úgy fejelgetni, hogy még nyerek is, akkor az igazi. Ha nem volt társam, párbaj, akkor is a labda körül forogtak a gondolataim. Akkor magamnak találtam ki gyakorlatokat. Vagy épp kapura lövéseket.
A fejelésekben nyert?
Általában.
Ezt az oldalát mikor láthatjuk?
Egyszer majd remélem ez is előjön egy tétmeccsen.
Tavaly novemberben, amikor megismerte az egész ország a nevét az oslói pótselejtezőn lőtt góllal, mindenki önt irigyelte. Noha a találat és a győzelem, majd a továbbjutás után rögtön mehetett vissza az NB III.-ba, száműzetésbe. Milyen hangulatban volt akkor?
Még nagyobb lelkesedéssel, céltudatossággal, akarattal edzettem. Amíg nem ismert senki, addig sem tudtak megtörni, pont a gól után rogytam volna meg?
Azt már nem. Boldog voltam, kicsattantam a boldogságtól, az erőtől. Tudtam, hogy nem a harmadosztály kispadja az én szintem. És ha már kaptam egy ilyen jó jelzést, hát persze, hogy meg akartam mutatni, még keményebben, még jobb kedvvel edzek. Hogy kaphatok én még ettől a futballtól elég sokat. És ha hagynak játszani, akkor a szurkolók is kaphatnak tőlem.
Gyakran gondol arra a gólra?
Gyakran. Minden héten. Visszanéztem már párszor. Van önbizalmam, de jó érezni, hogy képes vagyok erre. Az önbizalmat valahogy táplálni kell.
Igaz volt az a hír, hogy azért került a keretbe, mert a norvég csodagyerek, a 18 éves Ödegaard kiszámíthatatlan játékát, váratlan húzásait szerette volna a német stáb önön keresztül modellezni? Hogyan lehet védekezni ellene?
Erről nem tudok. Amikor játszottunk az edzéseken, inkább azt éreztem, hogy nem véletlenül vagyok ott és kezdeni fogok. Így is lett.
Izgult?
Még akkor is, amikor Király Gabi mögött, és Gera Zoli előtt kivonultam a pályára. Nem rossz belépő azok után, hogy szinte ki voltam tiltva a futballból, nemigaz? 3-4 érintés után megnyugodtam.
Zolitól érdemes tanulni. Amin ő végig ment emberként és játékosként is, az félelmetes. Fantasztikus csapatokban játszott, fantasztikus társakkal. Ittam a szavait. De nemcsak rá figyeltem, másra is. Én is szeretnék majd visszaadni valamennyit a tapasztalataimból.
Nagyon jó közegbe csöppentem akkor. Azt hittem, 20 perc után érezni fogom, hogy nincs megfelelő kondim, de feleslegesen féltem. Életem első válogatott meccsén, rengeteg néző előtt berúgtam az első gólomat. Ha volt is bennem fáradtság, egy pillanat alatt elmúlt. Jól néztünk volna ki, ha már pitbull a becenevem, akkor kinyúlok. Hajtottam, mentem.
A gól után Bernd Storck nyakába ugrott.
Nem terveztem előre, csak kijött belőlem. Ösztönös volt. Magyarországon egy német bízott bennem legjobban. Hát persze, hogy hálás voltam.
