A 100 éves Tőrös Olga mondja: ”Egyetlen fillért sem kaptunk az olimpiai bronzéremért”!

Tőrös, 440, éremmel

Ki lehetett volna tenni a „Telt ház” táblát a Szemerey család kecskeméti, Rezeda utcai házának bejáratára, annyian akartak ott lenni Szemerey Andorné, Tőrös Olga olimpiai bronzérmes tornásznő (1936, Berlin) 100. születésnapi, családias hangulatú ünneplésén. Olga néni bizony alig győzte fogadni a gratulációkat, amelyeket folyamatosan és végtelen szerénységgel igyekezett elhárítani.

Tőrös, 440, alpolgármesterJobbról Nagypál Sándor (Fotók: JochaPress.hu)

Az ünnepség legelején Kecskemét város Önkormányzatának döntését – díszpolgári címmel tüntették ki – tudatta az ünnepelttel Nagypál Sándor alpolgármester. Az idős hölgy megilletődötten és örömmel fogadta a megtiszteltetést, amelyre a helyi Bóbis Gyula Olimpiai Baráti Kör tette a felterjesztést a városi közgyűlés felé.

Tőrös, 440, Magyar, AltorjaiMagyar Zoltán és Altorjai Sándor között az ünnepelt

Majd szép sorjában követték egymást a gratulálók: a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Borkai Zsoltnak személyes levelét a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán MOB alelnök adta át, az EMMI Sport Államtitkárságát az ugyancsak ötkarikás győztes, Nébald György főosztályvezető képviselte. Ott volt Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász és a MOA főtitkára, Jakabházyné Mező Mária is. A torna szövetség főtitkára, Altorjai Sándor és a Halhatatlanok  Klubjának vezetője, Lukács József is gratulált – sokadmagával.

Tőrös, 440, NébaldAz EMMI jókívánságait Nébald Gy9rgy tolmácsolta

A kötött programot követően – miként már előzőleg többször is – sikerült Olga nénivel egy keveset beszélgetni is. Így az általa elmondott mozaikokból lassan összeállt az életútját legalább vázlatosan elénk táró kép.

– Még a kilencvenes években is rendszeresen feljártam a Magyar Olimpiai Bizottság évenkénti találkozóira – mesélte az egykori kiváló tornász. – Azután elfogyott az én korosztályom, meg már egyre inkább fárasztottak is a Budapestre történő utazások. Az utolsó sportember, akihez nagyon ragaszkodtam, Csák Ibolya volt, de ő is elment 2006-ban…

A közelebbi múlt után Olga néni szívesen emlékezett legfiatalabb éveire, kiváltképpen a tornához fűződő emlékeire.

– Debrecenben, a Homokkert nevű városrészben, fiútestvérek között, ugyancsak fiúsan nőttem fel. Gyakran másztam fára, a focimeccseken pedig rendre engem is beválasztottak. A református gimnáziumban kezdtem, majd a tanítóképzőben folytattam. Az érettségiig semmi kapcsolatom nem volt a tornával. Ekkor tudtam meg, hogy egy eléggé sutácska osztálytársam a Testnevelési Főiskola felvételijére utazik Budapestre. Erre én is feliratkoztam és jól is szerepeltem. Ám a főispán támogatása is kevés volt, mivel a húsz helyre négyszázan akartunk bekerülni.

Tőrös, 440, MakrayMakray Katalinnal meghitt beszélgetést folytatott

A balsiker nem vette kedvét, hiszen másodjára, egy évvel később mégis a TF hallgatója lett.

– Ez azért sikerülhetett, mert rendszeresen eljártam a Debreceni Torna Egylet edzéseire, ahol egy kitűnő szakember, Schmitt (Aradi) Gyula oktatott, s ugyanott tornászott két, későbbi olimpiai csapattársam: Nagy Margit és Fux Irén is. Döntő volt, hogy sikerült megerősíteni magamat, amihez hozzásegített a kitűnő tornászok – Mogyorósi Győző, Mogyorósi-Klencs János, Tóth Lajos – puszta jelenléte is. Ez 1934-ben történt, fél évvel később pedig már országos versenyeken indulhattam.

Újabb egy év elteltével már a legjobbak közé is meghívták.

– Szerencsémre Debrecenben rendezték az országos bajnokságot, ahol Herpichné Vali néni (később Nagy Jenőné) harmadik debreceniként engem is beválogatott. Ott eldőlt az is, hogy felvesznek a TF-re, ahol rohamléptekben fejlődtem tovább. Bár minden szeren otthonos voltam, a gerendát szerettem a legjobban, ahonnan akkoriban egyedül én jöttem le hátra szaltóval.

Kijutott a berlini olimpiára, ahol bronzérmes lett. Elégedett volt a harmadik hellyel?

– Mivel elég hamar megszoktam, hogy lepontozhatnak, így a Berlinben történteken sem lepődtem meg. Ott ugyanis előbb másodiknak hirdettek bennünket, de a csehek addig óvtak, amíg megváltoztatták a már kihirdetett sorrendet.

Ma mindenki megkérdezné: mit kaptak a harmadik helyért?

– Akár hiszi, akár nem, semmit! Akkor egészen más volt az értékrend. A kiutazás előtt kaptunk minden napra két pengő zsebpénzt. Emlékszem egy nagy beruházásra: vettem egy pár „Matesz”-féle cipőt 2,50 pengőért. Mi ugyanis felszerelést is csak a versenyekre kaptunk…

Nehezen jutot be a TF-re, mégis kis híján otthagyta.

– Az első évben kegyetlenül meghajtottak bennünket, s már azt fontolgattam, hogy visszamegyek Debrecenbe. Szerencsére maradtam, a következő három év már sokkal szebben telt.

1939-ben végzett, de meglepetésre Debrecen helyett Kecskemétet választotta.

– A Horthy Miklós Tanítóképző és Felsőfokú Óvónőképzőbe kerültem, ahol 18-20 éves lányokkal kellett foglalkoznom. Velük nem sokat lehetett kezdeni, ezért kolleganőmmel, Kunosné Sikary Margit gerelyhajító országos bajnokkal az óvodások felé fordultunk, akiket már hároméves koruktól fokozatosan terheltünk. Tíz évig küzdöttünk, míg végre bekerültünk az óvodai tantervekbe… Később atléta edzőként is szép eredményeket értem el.

Köztudott, hogy igen hamar a nyugdíjas életet választotta.

– Férjem korán jött infarktusa volt a döntő szempont. Természetesen távolabb kerültem a sporttól, de az érdeklődésem máig is változatlan. A dobogóra történt felállás felemelő érzése sem múlt el. Ráadásul Berlinben még a második és harmadik helyezettek himnuszát is eljátszották. Örülök, hogy én is egy kis dicsőséget  szerezhettem Magyarországnak.

Tőrös, 440, tortával, sokan   Szerető család veszi körül. Mi teszi teljessé napjait?

– Idén először maradtak el a kertünkben volt séták. Régóta meglévő asztmám egyre több gondot okoz. Általában szívesebben hallgatok rádiót, de a magyar vízilabdázók több meccsét is végignéztem a tévében.

 

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.