A 15 éves Nagy Bianka hat aranyérmet szerzett Bydgoszczban

Shares

nagybiankaOK31 aranyérmet, összesen 63 dobogós helyezést szerzett a magyar kajak-kenu válogatott az olimpiai reménységek versenyén, a lengyelországi Bydgoszczban. A 15-17 évesek tehetségek regattáján több mint 30 ország legjobbjai voltak ott, a második legeredményesebb nemzet kevesebb, mint 10 aranyérmet hozott össze.

Idén az 1998 és 2000 között született első éves ifjúságiak, valamint serdülők csaptak össze az olimpiai reménységek versenyén. A 16 és a 17 évesek egyesben és párosban is rajthoz álltak, a legfiatalabbak csak egyesben, a négyesek versenyébe pedig mindhárom évfolyam benevezhetett.

„31 arany-, 19 ezüst- és 13 bronzérem lett a magyar csapat pontos mérlege, azt hiszem, ez az eredménylista önmagáért beszél – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. – A siker értékét tovább növeli, hogy csak egy hete volt az utánpótlás Európa-bajnokság és miután ott az ifi számokban mi a második vonallal vettünk részt, így elég nagy volt az átfedés a két csapat között, ráadásul ezen a versenyen legalább olyan színvonalas mezőny jött össze, mint a kontinensviadalon. Lengyelországban a szervezők kitettek magukért, a pálya és a körülmények nagyon sokat fejlődtek itt az elmúlt négy évben. Rengeteg magyar versenyező nyújtott klasszis teljesítményt az ORV-n, de az aranyérmesek közülük is ki kell emelni Racskó Fruzsinát és Béke Kornélt, ők egy hete Európa-bajnoki címet szereztek, nyáron pedig a világbajnokságon lettek elsők, vagyis idén tripláztak, minden jelentős nemzetközi versenyen kimagaslóan teljesítettek. Ez a verseny minden tekintetben méltó lezárása volt az idei gyorsasági szezonnak, sportolóink ismét megmutatták, hogy a magyar kajak-kenu a legerősebb a világon.”

A két ifjúsági sztárversenyző mellett mások is halmozták az érmeket Lengyelországban. Gamsjager Lisa-Maria három olimpiai számban tudott nyerni az 1999-es korosztályban és gyűjtött egy ezüstérmet is 200 méteres párosban. Négy aranyat szerzett a kenus Takács Mihály is, aki párosban és négyesben győzött 500 és 1000 méteren is. A hétvége legeredményesebb versenyzője Nagy Bianka volt. A 15 éves kenus három egyéni és három páros versenyszámban is aranyérmes lett.

K2_Bydgoszcz