A bajok Paulo Sousa idejében kezdődtek, azóta csak fokozódnak!
A bajok már Sousa idejében elkezdődtek. Bár köztudott, hogy Mezey György nem könnyű fiú, de ezt előrebocsátva is letagadhatatlan tény, hogy a Videoton mégis csak az ő irányításával lett magyar bajnok. A vezetőség ennek ellenére nyugdíjba küldte Mezeyt, hogy helyet készíthessen a messziről jött embernek, a portugál Paulo Sousának.
A beígért és jogosan el is várt varázslat nem jött be.
Ami viszont tény: a játékosként két BEK-győzelemig jutott portugál extraklasszis új dolgok sorát importálta Székesfehérvárra. Az igényeket a korábbiaknál jóval magasabbra srófolta – „természetesen” az ő havi ösztöndíja is be volt titkosítva. Jól értesültek havi 8-10 millió forintnak megfelelő összegről suttogtak. (Itt szívesen közölném a Videoton konkrét ellenvéleményét, hogy márpedig nem ennyi, hanem annyi volt Sousa havi illetménye…de ilyesmiről hazai viszonylatokban soha nem esik szó, mindig csak a külföldi sztárok bevétele köztudott, meg esetleg a kitámolygott magyar „klasszisoké”…)
Szóval jött Sousa egy nagy zsák pénzért és természetesen hozott magával több, hazájában már lefelé tartó játékost is, akik harminc fölött nyilvánvalóan nem minden áron akarnak megszakadni, viszont néhány „milkóért” még szívesen levezetgetnek idegen földön. Jött a védekező taktika, amivel igazán nagy sikert nem lehet elérni – ez esetben is igazolódott ez a tény.
A nagyobb bajok Sousa emberi gyengeségei miatt adódtak. Alig volt olyan bajnoki meccs, hogy ne marasztalta volna el a játékvezetőket – meglehetősen egyoldalúan. Ám amíg másokkal szemben aprólékosan kritikus volt, önmagát sokkal nagyvonalúbban kezelte, illetve nem is kezelte. A „lefejelős sztorival” pedig jól alámosott önmagának, hiszen barátságos meccsen, egy vele nem egy súlycsoportban lévő újságírót „megkínálni” – nem valami fair play-díjas cselekedet volt. A Videoton vezetői pedig – akár a birkák – végigasszisztálták az ügyet, ahelyett, hogy gyalog küldték volna el még aznap, Hegyeshalom irányába.
A haragra mindig kész mester ráadásul letagadta, majd hónapokkal később, nem ment el a bíróságra, mert sok dolga volt. Újabb két hónap elteltével pedig hirtelen megvilágosodott és rájött: mégis csak lefejelte az ártatlan tollforgatót. Több, mint fél év elteltével elismerte és meg is követte áldozatát..
De essék néhány szó a fociról is. Az első év igen szerényen sikerült, a hatalmas bevásárlások ellenére is. BL-kudarc, a bajnokság sem jött össze, jöhetett a pótvizsgát jelentő második szezon. Itt a BL-ben tizenegyesekkel a török Trabzonspor ellenében továbbléptek, de amikor a csoportban az utolsó két meccset elveszítve, nem jutottak tovább, Sousa azonnal kitalálta, hogy családi okok miatt sürgősen távoznia kell. Nem előbb és nem is később, pont akkor. Igaz, bizonyára hevenyészett számításokat is elvégzett, mielőtt kitalálta a családi okot, s rájött arra is, hogy a második fehérvári évében sem tud magyar bajnokságot nyerni…
S ekkor jöttek a birkatürelmet eljátszó fehérvári vezetők, akik – bár Sousának hároméves szerződése volt – másfél év elteltével, mindenféle kártérítés nélkül beleegyezetek a nyilvánvalóan hamis kifogás elfogadásába, és szó nélkül elengedték a portugál mestert. Aki meg sem állt New Yorkig, ahol persze senki nem akarta szerződtetni. A lényeg, ő elmenekült a fedélzetről, mindössze homályos ígéreteket hagyva maga mögött, ami az évközi utódlását illette. Mondanom sem kell, az ugyancsak magas szinten felkonferált José Gomes ki tudja, hányadik megmentő volt, aki végre munkába állt – és folytatta az ígérgetés magasiskoláját.
A Videoton „természetesen” megint nem nyert bajnokságot, ami ugyancsak természetesen nem akadályozta egyetlen pillanatig sem Gomes „mestert”, hogy folytassa az ígérgetést. Ő is rendre „megdicséri” a bírókat, meg másokat is, akiket csak lehet a látókörön belül. A Videotonnak pedig nem különösebben megy, dacára a többmilliárdos költségvetésnek. A Győr ellen feledhető játékkal bekövetkezett vereség után is rendületlenül bizonygatja, hogy még megnyerhetik a bajnokságot, amire matematikailag ugyan van még esély, de a mutatott produkció finoman szólva is nem ad különösebben nagy alapot a vágyak beteljesülésére.
Ami persze hősünket, José Gomest egyáltalán nem zavarja. Ő is – miként elődje – továbbra is bírálja a bírókat és ígérgeti a bajnoki címet. Amit ha netán mégis elérnének a szezon végére, az elsősorban a többi magyar élvonalbeli klub kritikája lenne…
