A Barcelona és a Porto is 3-1-re nyert

Shares

FUSSBALL CHAMPIONS LEAGUE SAISON 2014 2015 VIERTELFINALE HINSPIEL FC Porto FC Bayern Muenchen 15 0A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második játéknapján nyolcszor több gól született, mint kedden. A Bayern Müncen jószerével önmagát verte meg, míg a Barcelona Párizsban parádézott.

Párizsban a 18. percben Messi ugratta ki Neymart, aki nagyon okosan jobb belsővel helyezett a kapu bal oldalába (0-1). Pár perccel később a megsérült Thiago Silva helyére David Luiz állt be.

A második félidő Ter Stegen bravúros védésével kezdődött, majd a megsérült Iniestát hordágyon kellett levinii a pályáról. Helyére Xavi állt be.

A 67. percben Montoya labdájával lódult meg Luis Suarez, az uruguay-i csatár remek cselek után Sirigu mellett lőtt a rövid, bal alsó sarokba (0-2). A másik oldalon Cavani bombáját is védte a Barcelona német kapusa.

A 79. percben Mascherano ugratta ki Suarezt, aki ezúttal 16 méterről vágta a léc alá a labdát (0-3).

Három perccel később egy kifejelt labdát Gregory van der Wiel pörkölt kapura, Mathieu szerencsétlenségére a francia hátvédről vágódott a labda Marc-Andre ter Stegen kapujába (1-3).

Hiába szépített azonban a PSG, a franciák számára minimális esély maradt a továbbjutásra.

Neymar_Sirigu

Portóban már az első tíz perc után kétgólos hátrányba került a Bayern München. A második percben Xabi Alonso hibázott, a spanyol játékos háttal a pályának dédelgette a labdát, amikor Jackson Martinez agresszíven támadta meg és elvette tőle a labdát. Manuel Neuer kétségbeesésében már csak a kolumbia csatár lábát tudta elkapni, a Porto tizenegyeshez jutott, míg a bayern München kapusa megúszta az esetet egy sárgalappal. A büntetőt Ricardo Quaresma értékesítette (1-0).

A 10. percben Quaresma Dantétól szerzett labdát, majd Neuer mellett a jobb alsó sarokba helyezett (2-0). A 38. percben egy remek német támadás végén Jerome Boateng beadása után Thiago Alcantara helyezett a Porto kapujába (2-1).

A 65. percben harmadszor hibázott óriásit a német védelem, ezúttal Boateng felett szállt át a labda, az érkező Jackson Martinez lecsapott a játékszerre, elhúzta a labdát Neuer mellett, majd bal belsővel helyezett az üres hálóba (3-1).

A Bayern München 3-1-es veresége nem végzetes, a mérkőzés után Thomas Müller is úgy nyilatkozott, hogy 2-0-ás hazai sikerrel a Bayern továbbjuthat, ám ehhez 100 százalékos javulást kell felmutatnia Pep Guardiola csapatának a jövő heti visszavágón.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

FC Porto-Bayern München 3-1 (2-1)
Porto, Do Dragao-stadion, 50 092 néző. Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Gól: Quaresma (3., 11-es, 10.), Jackson Martinez (65.), ill. Thiago Alcântara (28.)
FCP: Fabiano Freitas – Danilo, Maicon, Martins Indi, Alex Sandro – Casemiro – Herrera, Oliver (Ruben Neves, 75.) – Ricardo Quaresma (Evandro, 85.), Brahimi (Hernani, 80.) – Jackson Martinez.
FCB: Neuer – Rafinha, J. Boateng, Dante, Juan Bernat – Xabi Alonso (Badstuber, 74.) – Lahm, Thiago – M. Götze (Rode, 56.) – T. Müller, Lewandowski.

Paris Saint-Germain – FC Barcelona 1-3 (0-1)
Párizs, Parc de Princes, 45 893 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol)
Gól: Mathieu (82., öngól), ill. Neymar (18.), Luis Suarez (67., 79.)
PSG: Sirigu – van der Wiel, Marquinhos, Thiago Silva (David Luiz, 21.), Maxwell – Cabaye – Rabiot (Lucas Moura, 65.), Matuidi – Lavezzi, Cavani, Pastore.
FCB: ter Stegen – Montoya (Adriano, 80.), Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Busquets – Rakitic (Mathieu, 74.), Iniesta (Xavi, 53.) – Messi, Suarez, Neymar.

Jackson Martinez_Manuel Neuer