A Barcelona, Nagy László és a combsérülése

Nagy László dresszbenMiután parádés játékkal, 20-18-ra legyőzte Horvátországot a veszprémi arénában, csütörtökön este a magyar férfi kézilabda válogatott, azt a luxust is megengedhette magának, hogy legmagasabb – és sokszor a legjobb – játékosát, Nagy Lászlót nélkülözze a szombati, Zágrábban volt visszavágón. A 210 centis óriás nem titkolta, a rövid pihenőidőt visszatérő combhúzódása gyógyítására igyekezett felhasználni.

Nincs is ezzel semmi baj, elvégre Magyarország már biztos továbbjutónak mondható, így Nagynak ki kellett használnia a lehetőséget. Más kérdés, mi lett volna, ha olyan agresszíven és hatékonyan védekezik a horvát válogatott, mint azt Zágrábban tette? Akkor Nagynak játszania kellett volna a horvát fővárosban is. Szerencsére a volna elmaradt, a győzelem birtokában pedig teljes gázzal mehetett a rehabilitáció. Annak a sérülésnek a kezelése, amely – mint nyilvánosságra került – nem először és nem is másodszor gyötri a balkezes bombázót.

A baj, nem tudni, mekkora, de az mindenesetre feltűnt, hogy Nagy László lövő kedve csütörtökön nagyon visszaesett, szinte nem is próbálkozott. Mivel visszatérő sérülésről van szó, felvetődik: vajon megvolt-e már ez a gyenge pontja Nagynak tavaly nyáron, amikor a Barcelonával (a spanyol szövetséggel és az olimpiai bizottsággal) ment a nyilvánvaló alkudozás?

Emlékezhetünk rá, ott szakadt el a cérna, amikor a Barcelona ragaszkodott hozzá, hogy harminc év fölött senkivel nem tesz kivételt, és csak egy-egy évvel hajlandó hosszabbítgatni a szerződéseket. Nagynál ez „tette be a kaput’” és életbiztosítással egyenértékű, ötéves megállapodást kötött veszprémi főnökeivel.

Ha tudtak Barcelonában Nagy gyengélkedő combizmairól, ha nem, utólag mindenképpen igazolva láthatják óvatosságukat, az egyéves szerződéseket illetően. Elvégre Nagy még egy teljes szezont sem hagyott maga mögött itthon, s máris fizikális gondjai vannak. A Barcelona eltökéltségét csak erősíthette, hogy a „ménesben” már ott nevelkedett Nagy feltehető utódja, a vele azonos magasságú, és alig huszonkét esztendős Ángel Montoro is.

De ha ő nem lett volna ott, meggyőződésem, akkor is kitartanak a sokéves gyakorlat mellett: harminc fölött csak egy évre állapodnak meg. Ilyenkor már nem árt az óvatosság, márpedig egy igazi profi klubnál mindent többször is megfontolnak, nincsenek érzelmi ráhatások, a kőkemény üzleti szempontok dominálnak. Miután a spanyol álláspontok megmerevedtek, csak ezt követően tört ki emberünkön a hazaszeretet, ettől kezdve lett „evidencia számára a válogatottság”, ahogyan fogalmazott. Ahhoz képes elég jól sikerült lepleznie, egészen pontosan több mint három éven keresztül ezt a rendíthetetlen eltökéltséget.

Mindez a kellemetlen, nem várt és senkinek nem kívánt sérülés bekövetkezte után kattant be nálam. Márpedig ennek a sérüléssorozatnak kellemetlen és ma még beláthatatlan következményei lehetnek és ez semmiképpen nem egyszerű „vészmadárkodás” részemről. Amikor 2010. nyarán le merészeltem írni, hogy szerény véleményem szerint Rudolf Gergely nem tölti ki négyéves szerződését a CFC Genoánál, mindennek elmondtak, csak fehér embernek nem. És mi történt: a Diósgyőrnek havi nyolcmilliót érő játékos két év alatt megjárta fél Európát, hogy végül hazataláljon…

A nagy kérdés ezek után az: Nagy László meddig tud azon a szinten teljesíteni, amire a Barcelonában eltöltött tizenegy esztendő során felfutott? Arról pedig végképp nem kívánok állást foglalni: vajon kitölti-e a világklasszis bombázó a Veszprémmel kötött, öt szezonra szóló, kemény bankgaranciával megtámogatott megállapodását?

This entry was posted in Blog and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.