A Bayern Münchennél is leskelődött Prukner László

Januárban kellett távoznia a Kaposvár kispadjáról, és azóta nemigen hallani Prukner Lászlóról. A Rákóczi, a Ferencváros, a ZTE, majd újra a Rákóczi vezetőedzője tartalmas hetet tudhat maga mögött, német kluboknál tett tanulmányi kirándulást: Bayern München, Augsburg, 1860 München. A szakember az nb1.hu-nak számolt be a tapasztalatiról.

– Hogyan jött az ötlet, hogy elmegy tanulni, mint a réhi céhlegények ezekhez a német klubokhoz?
– Amikor tíz éve a pro-licencet megszereztem, egy hetet a Milánnál töltöttem, és óriási élmény volt. Amióta nincs munkám, rengeteg a szabadidőm, és gondoltam, ezt felhasználom az önképzésre.

– Miért éppen németekhez ment?
– Nyelvi oka volt, németül jobban beszélek, mint mondjuk angolul. Elsősorban az Augsburgra voltam kíváncsi, mert az ottani viszonyok között olyan úgymond kiscsapatnak számít, mint a Kaposvár vagy a Zalaegerszeg, azaz a körülményei összevethetőek akár ezzel a két magyar klubbal is. A sztárkluboknál is jó lett volna tapasztalatokat szerezni, ám attól tartok, azokkal itt nem sokra mennék, hiszen sokkal nagyobb a távolság.

– Ennek ellenére azért elment a Bayern Münchenhez is.
– Igen, de ott inkább csak leskelődtem, megnéztem az infrastruktúrát, néhány percet láthattam az első csapat edzéséből is, de többre nem volt lehetőségem.

– Hogyan történik egy ilyen látogatás Augsburgban? Felhívja a klubot, bemutatkozik, és elmondja, szeretne náluk körülnézni, ők pedig közlik, hogy tárt karokkal várják?
– Ez így leegyszerűsíti a történteket, több faxot váltottunk, telefonon is egyeztettünk, végül utaztam.

– És mi történt az egy hét alatt?
– Augsburgban Stefan Reuter sportigazgatóval és Stefan Schwarz vezető játékosmegfigyelővel tartottam a kapcsolatot, nagyon sokat beszélgettem velük. Az első csapat munkája mellett az utánpótlás bázison is többször megfordultam, tanulmányozhattam, hogyan foglalkoznak a fiatalokkal is. Végül megnéztem az Augsburg meccsét a Bayern München ellen, amelyen a hazai csapat megszakította a bajorok rekordnak számító veretlenségi sorozatát.

– Mire volt kíváncsi elsősorban?
– Arra, hogy miként épül fel a klub szakmai munkája, az identitása. Láttam edzéseket, beszélgettem az edzőkkel, és mindez roppant hasznos volt.

– Például miért?
– Rendkívül erősen érzékeltem a szakma tekintélyét, és azt is, hogy a futballt körülvevő morál és környezet össze sem hasonlítható a hazaival. Az edzéseken alapvetően ugyanazok a gyakorlatokkal zajlik a munka, mint itthon, de minden más teljesen különböző.

– Mire gondol?
– Tele vannak a stadionok, az emberek imádják a futballt, amely pozitív üzenetekkel telve mutatkozik meg előttük. Az edzők és a játékosok nagy tiszteletnek örvendenek, állandó szereplői a reklámoknak. Az edzéseken a futballistákat szemlátomást nem kell motiválni, hihetetlen odaadással dolgoznak. A szabadidejük egy részében járják az iskolákat, jegyeket adnak a gyerekeknek, hogy vigyék a szüleiket is, azaz megszerettetik velük a meccsre járást, és stadionban ki is szolgálják őket. Csodálatos volt látni, hogy a mérkőzés előtt öt-tízéves gyerekek sálakkal, zászlókkal integettek, nálunk ez a tudatos törődés a szurkolókkal nagyon hiányzik.

– Szakmai szempontból mi volt a leghasznosabb tapasztalat?
– Igyekeztem a látottakat a magam gondolkodásmódjához illeszteni. Az edzők tisztelettel bánnak a játékosokkal, nem hallottam üvöltözést, trágár szavakat, és mindenki minden pillanatban igyekezett a maximumot nyújtani magából. Valahol ez az út megerősített abban, hogy az út, amelyen eddig jártam, nem volt téves. A szakmának is van mit bepótolnia, de futball közegének legalább annyit kellene változnia, másként hiába ömlik a pénz a sportágba.

– Jól tudom, hogy járt az 1860 Münchennél is?
– Igen. Ott elsősorban Király Gáborral beszélgettem. Ők éppen egy hazai vereség után voltak, a sajtóban megjelent, hogy az edzőnek mennie kell, és arra voltam kíváncsi, ezt hogyan dolgozzák fel. Nagyon profi módon tették, csak a következő feladatra koncentráltak.

– Hogyan tovább?
– Nem tudom, majd meglátjuk, hogy milyen feladat talál meg itthon.

(Forrás: nb1.hu)