A beteg Medveczky és Vasbányai sem jutott az A döntőbe

Shares
Racice, 2017. augusztus 24. Medveczky Erika a női kajak egyesek 500 méteres versenyének középfutamában a racicei kajak-kenu világbajnokságon, Csehországban 2017. augusztus 24-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Medveczky Erika a női kajak egyesek 500 méteres versenyének középfutamában a racicei kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Medveczky Erika – betegen versenyezve – nem jutott a szombati A döntőbe K-1 500 méteren a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, mivel csütörtök délutáni középfutamában negyedikként ért célba.

Ugyanez a helyezés a kenus Vasbányai Henriknek is csak B döntős folytatást jelent 1000 méteren, míg a nyitónap második szakaszában vízre szálló másik három magyar egység beverekedte magát a legjobb kilenc közé.

Medveczky – aki az otthoni szétlövésben a friss Európa-bajnok Takács Tamara legyőzésével harcolta ki az indulás jogát K-1 500-on – délelőtti első pályáján harmadikként zárt, ez a helyezés most is elég lett volna ahhoz, hogy bejusson a legjobbak közé. Jól rajtolt, de a táv közepén a riválisok elmentek mellette, utána hiába próbált meg mindent a hajrában, nem sikerült elcsípnie a harmadik, továbbjutó helyet.

A 29 éves, kétszeres világbajnok kajakos – aki pályafutása során először indulhatott világversenyen az olimpiai K-1 500 méteres számban – elmondta, hogy éjjel gyomorpanaszai voltak, gyakorlatilag az egész napot betegen versenyezte végig.

„Az egész éjszakám és napom ráment erre az egészségi problémára, így közel sem nevezhető százszázalékosnak a formám. Vagy vírus okozhatta a betegséget vagy az előző napi vacsorát nem tolerálta a gyomrom” – mondta a parton Medveczky Erika, akit láthatóan nagyon elkeserített, hogy nem sikerült bekerülnie a fináléba. „Ráadásul pechemre pont a legerősebb középfutamba kerültem. De hát ilyen az élsport, mi nem tudunk betegszabadságot kivenni.”

Hozzátette: a szerencse az, hogy az ezer párost délelőtt így is „meg tudták oldani”, első hellyel kerültek a döntőbe, pénteken pedig következik az ötszáz négyes, s reméli, addigra még jobban rendbe jön, szombatra pedig szeretne teljes értékű lenni.

Medveczkyvel ellentétben az Eb-bronzérmes kajakos, Kopasz Bálint beverekedte magát a legjobb kilenc közé 1000 méteren azzal, hogy remekül versenyezve másodikként ért célba csütörtöki második futamában. A 20 éves sportoló végig tartotta a lépést a hazai kedvenc Josef Dostállal, ez pedig eredményes taktikának bizonyult, az automatikus továbbjutást jelentő első két helyet ők ketten szerezték meg.

Sokáig úgy tűnt, hogy a kenusok hasonló számában érdekelt Vasbányainak is sikerül az első három között célba érkeznie, ezzel bekerülnie a döntőbe, a hajrában azonban elfáradt, így a lengyel Tomasz Kaczor megelőzte, azaz csak negyedik lett. Szombaton így a 10-18. helyért szállhat vízre a „kisdöntőben”.

Hajdu Jonatán délelőtt egy negyedik hellyel nyitott 200 méter egyesben, délután pedig neki is az első három között kellett célba érnie ahhoz, hogy ott lehessen a fináléban. A Dunaferr 21 éves kenusa maximálisan teljesítette a feladatot, nagyszerű rajt után tartotta a tempót, s végül ő ért be elsőként.

A nyitónap utolsó magyar érdekeltségű versenyében, a férfi K-2 1000 méter harmadik középfutamában a Honvéd kajakpárosa, Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert a tőlük megszokott remek hajrát produkálva második helyen végzett, ez ugyancsak döntőt ért.

A csütörtökön érdekelt további hat magyar egység – Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, valamint Korisánszky Dávid és Mike Róbert C-2 500 méteren, Nádas Bence és Tótka Sándor, továbbá Vad Ninetta és Takács Tamara K-2 500 méteren, Farkasdi Ramóna és Medveczky K-2 1000 méteren, míg a Balaska Márk, Birkás Balázs duó K-2 200 méteren – már délelőtt, az előfutamból kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé.

A pénteki versenynap délelőttjén további előfutamokat rendeznek a vb-n, ezekben 12 magyar hajóért lehet majd szorítani.

(MTI)