A birkózó szövetség nem gratulált 75 éves olimpiai bajnokának!

Shares

Varga János75_6, VJ, Nébald, ajándékkalAz Olimpiai Bajnokok Klubja ajándékát dr. Nébald György adta át (Fotók: JochaPress.hu)

Kedden délután az Olimpiai Bajnokok Klubja (OBK) ünnepelte az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózót, Varga Jánost 75. születésnapja alkalmából. Az eseményre a Belvárosban lévő, a Ferencváros utolérhetetlen krónikására emlékeztető Nagy Béla utcában került sor. Ott először a házigazda, Takács Tibor köszöntötte az ünnepeltet, majd Nébald György, az OBK elnöke mondta el jókívánságait. 

Varga János75_8,  Balczó AndrásBetoppant Balczó András, a Nemzet Sportolója is 

Hirdetés

Az ünnepségen 12 olimpiai bajnok is megjelent. Ott volt Balczó András, a Nemzet Sportolója, Szondy István, Gedó György, Sike András, Köteles Erzsébet, dr. Bodnár András, Ambrus Miklós, Ihász Kálmán, Tass Olga, Nébald György,  Tatai Tibor és Szalai Miklós olimpiai bajnok is. Továbbá Antal Márta, , Bóbis Ildikó, Komáromi Tibor és Makray Katalin olimpiai ezüstérmes, valamint Kleiberné Kontsek Jolán, Klinga László Mohácsi Ferenc és Tóth-Harsányi Borbála olimpiai bronzérmes is az ünneplő sokaságot gyarapította.

Varga János75_9, birkózótársakkal, 440Balról: Rácz Lajos, Szőnyi János, Fuszek Ferenc, Klinga László, Varga János, Gál Henrik, Sike András

Jókora döbbenetet váltott ki a megjelentekben, hogy a sportág alighanem legeredményesebb élő nagyságának 75. születésnapi köszöntésén a Magyar Birkózó Szövetség egyetlen vezetőjével sem képviseltette magát. Így nem volt ott dr. Hegedüs Csaba elnök, Gáspár Tamás főtitkár vagy éppen Maróthy István, Hegedüs legfőbb bizalmasa sem.

Varga János75_7 családjával A jubileumi nap október 21-én, tegnap volt, s a szövetségből az Abonyból származó kiválóságot előzőleg sem köszöntötték fel. Így sokadmagammal együtt arra leszek kíváncsi: a MBSZ vezetése esetleg utóbb mégis valamilyen formában „meggratulálja-e” Varga Jánost, akinek neve szóba kellene kerüljön a Grosics Gyula fájdalmas halálával megüresedett Nemzet Sportolója tagság odaítélésénél is.

Varga János75_2, Köteles, Makray

Köteles Erzsébet olimpiai bajnok tornász és az ezüstérmes Makray Katalin

A találkozó egyébként jó hangulatú volt, az ünnepelt személye szinte vonzotta az egykori világklasszisok egész sorát.

Még egyszer – és nem utoljára – gratulálok Varga Jánosnak és családjának abban a reményben, hogy még számos születésnapot tudunk majd együtt ünnepelni!

Varga János75_5, ünneplő tömegAz ünneplők tömege