A birkózók érmekért utaznak Rióba

Shares
Fotó: Saliga Réka/birkozoszov.hu

Fotó: Saliga Réka/birkozoszov.hu

Mindhárom birkózószakág eredményes, érmeket hozó szereplésben bízik a riói olimpián, amelyen nyolc magyar birkózó indul.

A magyar szövetség (MBSZ) – kihasználva azon ritka alkalmak egyikét, amikor a felkészülés alatt valamennyi olimpikon Magyarországon tartózkodik – szerdán egy sétahajón tartott sajtótájékoztatóját, amelyen a riói szereplők és a szakágvezetők beszéltek olimpiai terveikről. Az eseményen egyúttal az MBSZ együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetemmel.

Sike András kötöttfogású kapitány négy versenyzője bemutatásakor Lőrincz Tamást (66 kg), Bácsi Pétert (75 kg) és Lőrincz Viktort (85 kg) is éremesélyesnek nevezte. Hozzátette, az indulás lehetőségét múlt héten, a szintén kvótás Varga Ádám legyőzésével kivívó korábbi világbajnoknak, Kiss Balázsnak (98 kg) is karrierje koronája lesz az olimpia.

Az 1988-as olimpiai bajnok kapitány a londoni ezüstérmes Lőrincz Tamást minden idők egyik legjobb magyar birkózójának nevezte, aki megérdemelné az aranyat.

„Azt hiszem, jobb úgy versenyre menni, hogy dicsérik az embert, mert az azt jelenti, hogy képes a nagy eredményre” – mondta erre a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás. Hozzátette, hogy az olimpia minden versenytől különbözik, tökéletesen kell működnie mindennek ahhoz, hogy győzni tudjon.

Sike Andás azt emelte ki, hogy talán éppen a 66 kilósok mezőnye az, amelyben több kiemelkedő képességű versenyző nem jutott ki Rióba. A 75 és 85 kilogrammos kategóriát viszont nagyon sűrűnek nevezte, olyannak, amelyben kemény ellenfelek várnak Bácsira és Lőrincz Viktorra. A 98 kilósok között szerinte két-három birkózó emelkedik ki, mögöttük pedig legalább 10-13 hasonló képességű rivális lesz majd az olimpián, köztük Kiss is.

Ritter Árpád szabadfogású szakágvezető mindkét indulóját, Veréb Istvánt (86 kg) és Ligeti Dánielt (125 kg) esélyesnek tartja a dobogóra, hangsúlyozva, hogy van még min dolgozniuk, ugyanakkor elegendő idő áll rendelkezésükre a minél tökéletesebb felkészülésre.

Gulyás István korábbi szabadfogású kapitány, aki a női csapatot tavaly ősszel vette át, szintén két versenyzővel utazik Rióba. A több mint tíz éve a világ élvonalába tartozó, 2013-as világbajnok Sastin Marianna (63 kg) szerinte egyértelmű éremesélyesként léphet majd szőnyegre. Abban a súlycsoportban a szakember szerint talán csak a japán versenyző emelkedik ki, a többiek ellen a magyar klasszisnak győzelmi esélyei vannak.

„Nagyon kevés versenyző képes akár két olimpiai cikluson keresztül is az élvonalban maradni, Marianna viszont 2005 óta, több mint tíz éve oda tartozik, ami bizonyítja klasszisát” – mondta Gulyás, aki bízik benne, hogy Sastin a korábbi két, sikertelenül végződő ötkarikás játék után ezúttal dobogóra áll majd.

A 22 éves Németh Zsanettről azt mondta, hogy két-három olyan versenyző van a 75 kilós mezőnyben, aki még jobb nála, ám Németh folyamatosan fejlődik, így reményei szerint Rióban olyan ellenfeleket már le fog tudni győzni, akiktől korábban egy-két ponttal kikapott, így pedig elképzelhető, hogy akár éremért birkózhat majd.

A versenyzők szinte egybehangzóan arról beszéltek, hogy mindent megtesznek a sikerért, ám egyikük sem akart nagy ígéreteket tenni. Azt hangsúlyozták, a legfontosabb, hogy mindent ki tudjanak adni magukból.

Geizwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem (TE) kancellárja, Mocsai Lajos, a TE rektora, Németh Szilárd, Magyar Birkózó Szövetség elnöke és Fábián László, a MOB sportigazgatója. Fotó: Saliga Réka/birkozoszov.hu

Geizwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem (TE) kancellárja, Mocsai Lajos, a TE rektora, Németh Szilárd, Magyar Birkózó Szövetség elnöke és Fábián László, a MOB sportigazgatója. Fotó: Saliga Réka/birkozoszov.hu

A sajtóeseményen Németh Szilárd, az MBSZ elnöke és Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá, mellyel többek között a szakedzői képzést kívánják megerősíteni a felek, hogy a jövőben magas tudású trénerek segítsék a sportágat.

Szintén elhangzott, hogy a jövő évi költségvetésben kétmilliárd forintot különített el a kormány a Nemzeti Birkózóakadémiára. A sportág kiemelt utánpótlásképző bázisa a kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánról kapja majd a nevét, bázisa Csepelen épül fel. A munkálatok jövőre kezdődhetnek meg, és a tervek szerint 2018-ban kezdődhet el a munka az akadémián.

(MTI)