A birkózók tájékoztató kiadványt kapnak a kormánytól

Shares

Tizenhat oldalas szakmai tájékoztató kiadványt juttat el a kormány a birkózóknak, amely összefoglalást ad arról, hogy a kabinet milyen sportági fejlesztésekhez járult hozzá 2013 óta.

Fotó: Martin Gábor/MBSZ

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kis füzetet 2000 példányban, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) Karfiolfül című sportági magazinjával, abba behúzva kapják meg a sportág képviselői. Hozzátette: a kormány korábban hasonló kiadvánnyal a gyógyszerészeket és a horgászokat kereste meg, a jövőben pedig ilyet fog eljuttatni a polgárőröknek és a borászoknak is.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai ügynek tartja a sportot, s azon belül a birkózást, amely egyike a 16 kiemelt sportágnak. Emlékeztetett rá, hogy 2013 óta kétharmaddal nőtt a birkózók száma, a kiemelt sportágfejlesztési programban pedig 2017-ig öt év alatt összesen 3,45 milliárd forint támogatást kapott a sportág. Mint mondta, ebből 1,1 milliárd forint jutott létesítményfejlesztésre, illetve kiemelte, hogy a sportágak közül a birkózó-szövetség adja tovább a kiemelt támogatást az egyesületeknek a legnagyobb arányban. A részleteket illetően megjegyezte, hogy a létesítményfejlesztések 45 partnerklubot érintettek, a kiadványból pedig kiderül, hogy 17 projekt van folyamatban.

„Áldatlan körülményeket kellett rendbe tennünk, ezért komoly pénzeket juttattunk a vidéki egyesületeknek, amelyekkel keményen el kellett számolnunk, s nem haveri, vagy ad hoc módon, hanem ellenőrizhetően és transzparensen jutottak el hozzájuk a támogatások” – fogalmazott az elnök, majd megemlítette azt is, hogy a birkózók jelenlegi otthonául szolgáló Körcsarnok 120 milliós kormányzati segítséggel vált biztonságossá.

Németh Szilárd beszélt arról is, hogy a kormány első lépésben 2,4 milliárdot biztosított a Csepelen megvalósuló Kozma István Magyar Birkózó Akadémia felépítésére, amely két év múlva készül el.

Megemlítette, hogy a létesítmény kivitelezésére a jövő héten írják ki a közbeszerzési eljárást.

Az elnök elmondta azt is, hogy a kormány 2 milliárddal támogatja a jövő évi budapesti birkózó-világbajnokság megrendezését, amely előtt kereken egy évvel, 2017. október 22-én indítják el a Birkózás évét. Jelezte, hogy elindították az Egy szőnyegen, egy nyelven – együtt a magyar birkózásért! programot, amelynek köszönhetően a Kárpát-medence egészére kiterjesztették a magyar birkózást. Így az országos bajnokságon a magyar állampolgársággal rendelkező, határon túli versenyzők is elindulhatnak, s a jövőben bizonyos feltételekkel magukra ölthetik a magyar válogatott mezét.

Nyitrai Zsolt újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kiadvány előállítása 1,6 millió forintba került.

(MTI)