A Budapest Honvéd utazik Felsőtárkányba

Shares

Magyar KupaRögtön a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában az NB III-as Felsőtárkány kiejtette az NB I listavezetőjét az MVM-Paksot. A második körben a Budapest Honvéd érkezik Heves megyébe.

Az első fordulóból csak az augusztus 27-én sorra kerülő Sopron-Győri ETO mérkőzés van hátra. A pénteki sorsoláson a hátralévő egy párharc továbbjutóját, valamint az első forduló 63 győztes csapatát 32 párba osztották el, a továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől el, és minden esetben az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók. A forduló hivatalos játéknapja: szeptember 10.

A legerősebb párosítás a másodosztályú Zalaegerszegi TE és a Kecskeméti TE összecsapása. A két csapat legutóbb 2012 tavaszán az NB I-ben játszott egymás ellen, a kecskeméti mérkőzésen Lencse László és Litsingi egy-egy góljával nyertek a hazaiak. Három éve a Magyar Kupában a KTE hazai pályán 5-1-re nyert a ZTE ellen, a visszavágó 0-0-ás döntetlennel zárult.

A másik erős párosítás az egyaránt NB II-es Békéscsaba és a Siófok összecsapása. Tavasszal ez a párharc 2-2-es döntetlennel zárult, ám tavaly ősszel a Békéscsaba 3-0-ra nyert Siófokon.

Szintén a másodosztályban a gyulai Szeged 2011 Grosics Akadémia az SZTK-Erimát fogadja.  A bajnokságban erre a párosításra az őszi utolsó fordulóban kerül sor.

Az elsőosztályú Pápát legyőző Soroksár következő ellenfele az NB III-as Bajai LSE lesz, míg a Dunaújvárost búcsúztató Orosháza (NB III) a Puskás Akadémiát fogadja.

A Videoton a Testvériség legyőzése után ismét Budapestre utazik, a székefehérvári csapat ellenfele a harmadosztályú Rákosmente KSK lesz. A Ferencvárosnak ezúttal csak Vecsésig kell utaznia, míg a Debrecen Mórahalomra látogat.

Az NB I-es csapatok közül az Újpestnek lesz a legkönnyebb dolga, hiszen a lila-fehérek a megyei III. osztályú Himesháza otthonába látogatnak.

Három NB III-as rangadót rendeznek a Magyar Kupában, igaz csak a Nagyatád és a Veszprém játszik azonos csoportban. A két klub a bajnokságban október 18-án a Nyugati-csoportban játszik egymás ellen.

A Magyar Kupa 2. fordulójának párosítása: 

Felsőtárkány (NB III)–Budapest Honvéd
Rákosmente KSK (III.)–Videoton FC
ZTE (II.)–Kecskeméti TE
Győrsövényház (megyei II.)–Nyíregyháza
Vecsés (megyei I.)–Ferencváros
Orosháza (III.)–Puskás Akadémia
Iváncsa (megyei I.)–DVTK
SZEOL SC (III.)–PMFC
Putnok (III.)–Soproni VSE-GYSEV (II.)/Győri ETO
Tevel (megyei I.)–MTK Budapest
Mórahalom (megyei I.)–DVSC-Teva
Fertőszentmiklós (megyei I.)–Haladás
Himesháza (megyei III.)–Újpest FC

Kazincbarcika (III.)–REAC (III.)
Sajóbábony (megyei I.)–Nőtincs (megyei I.)
Velence (megyei I.)–Kaposvár (II.)
Szerencs (megyei II.)–ESMTK (III.)
Békéscsaba (II.)–Siófok (II.)
Nagyatád (III.)–Veszprém (III.)
Kisvárda (III.)–Cegléd (II.)
Jászapáti (megyei I.)–Gyula (III.)
Sárosd (megyei II.)–Salgótarján (III.)
Tiszaújváros (III.)–Mezőkövesd (II.)
Csepel (III.)–Szolnoki MÁV (II.)
Bajai LSE (III.)–Soroksár (II.)
Kozármisleny (III.)–Balmazújváros (II.)
Celldömölk (megyei I.)–Ajka (II.)
Szeged 2011 Grosics Akadémia (II.)–SZTK-Erima (II.)
Ikarus (megyei I.)–Csákvár (II.)
Balatonfüred (III.)–Vác (III.)
Soltvadkert (megyei I.)–BKV Előre (III.)
Bölcske (III.)–Gyirmót (II.)

Forrás: MLSZ