A címvédő spanyolokkal egy csoportban a magyar kosarasok

Shares

FIBA_2017A címvédő spanyolokkal is találkozik a kolozsvári csoportban a magyar férfi kosárlabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.

A keddi, isztambuli sorsoláson Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese a C jelű hatosban kapott helyet, a Rióban olimpiai bronzérmes, világbajnoki ötödik Spanyolország mellett a házigazda Romániával, a legutóbb Eb-hetedik Csehországgal, az olimpiai ötödik Horvátországgal, továbbá Montenegróval.

„Az biztos, hogy minden meccs nagyon kemény lesz, a csoportból a románok és a magyarok azok, akiknek eredetileg nem lett volna semmi keresnivalójuk az Eb-n. Az elmúlt négy évben azonban bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk meglepetéseket okozni” – mondta az MTI-nek Ivkovic, aki hozzátette, a következő két hétben közzéteszik a válogatott felkészülési programját az Eb-ig.

Az már korábban eldőlt, hogy Hanga Ádámék az erdélyi városban szerepelnek majd, mivel a rendező románok a hónap elején magyarokat választották biztos partnerként. A magyar szövetség (MKOSZ) korábbi tájékoztatása szerint a román-magyar mérkőzésre 1300 jegyet, a magyar csapat többi mérkőzésére 3000 jegyet különítettek el az MKOSZ számára, amely emellett 200 tornabérletet és a többi mérkőzésre összesen 3000 jegyet kap.

A magyarok szeptember 17-én szenzációs teljesítménnyel, mind a hat mérkőzésüket megnyerve zárták a selejtezőt. A fennállásának 15. kontinenstornájára készülő nemzeti együttes 1999 után szerepelhet ismét Eb-n. Akkor Franciaországban mindhárom csoportmérkőzésén kikapott – sorrendben a spanyoloktól, az oroszoktól és a szlovénoktól -, így a 14. helyen zárt.

A 40. kontinenstornának Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv, és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig, a helyosztókat a török metropoliszban rendezik. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozott a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.

A csoport (Helsinki):
Finnország, Lengyelország, Görögország, Franciaország, Izland, Szlovénia

B csoport (Tel-Aviv):
Izrael, Ukrajna, Litvánia, Grúzia, Olaszország, Németország

C csoport (Kolozsvár):
Románia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Csehország, Spanyolország, Montenegró

D csoport (Isztambul):
Törökország, Nagy-Britannia, Oroszország, Szerbia, Lettország, Belgium

(MTI)