A családi ok mindent betakar? A Vetési-féle terrorizmusnak vége!

Shares

Vetési Iván, 440

Ülésezett a Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége, amely döntött a 2015-ben esedékes tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról. Vetési Iván, a szövetség elnöke jelezte, „családi okok” miatt nem indul az elnöki posztért, és az elnökség által megválasztott küldöttgyűlési jelölőbizottság számára Kocsis Mátét javasolja az elnöki posztra. Az elnökség a küldöttgyűlést 2015. április 17-én 13 órára hívta össze.

x     x     x     x     x

Hogy végre ezt a napot is megérhettem! Mármint hogy ez a kézilabdázáshoz bevallottan semmi nem értő (az első sajtótájékoztatóján ő maga tette ezt a könnyelmű vallomást!) ember, Vetési Iván három és fél évnyi törés-zúzás után végül csak lelépni kényszerül. Szerinte „természetesen” minden szép és jó volt, de hát azok a bizonyos családi okok – melyekről ugyancsak természetesen egyetlen szó sem hangzott el! – visszalépésre kényszerítették ezt a tennivágyástól túlfűtött embert. Aki természetesen továbbra is tenni szeretne a sportágért. Sokakkal együtt csak remélni tudom, hogy nem lesz olyan pozíció számára, ahol tovább tud majd rombolni…

Kovács Péter, 440, pohárralVetési Iván képtelen volt felülbírálni önmagát és rehabilitálni a jogtalanul eltiltott Kovács Pétert (Fotók: jochapress.hu)

Sajnos, a magyar sportújságírás azon tagjai, akik az évek során tehettek volna legalább kis lépéseket a Vetési-féle módszerek leleplezésére, azok nem tudtak, nem akartak vagy éppen nem mertek tenni ezért. Pedig megírni való bőven lett volna. Már az első fellépést, a bizonyos 2011 nyárvégi sajtótájékoztatót megelőzően felvillantotta kivételes képességeit a debütáló elnök. Előbb elfogadta az edzőbizottság javaslatát, amelynek tagjai Kovács Pétert jelölték a női válogatott élére, de ugyanazon napokban Hajdu Jánosnak is kezet adott, hogy ő lesz a kapitány.

Hajdu János,  440, jóHajdu János is gazdagabb lett Vetési Iván kézfogásával

 A bemutatkozó sajtótájékoztatón viszont már Karl-Erik Böhnt mutatta be a nők új szakvezetőjeként, akit azon a hétvégén ügyes emberek – ki tudja, milyen eszközökkel – „bemenedzseltek” a Kovácsnak és Hajdunak is elígért pozícióba. Ezzel kezdődött Vetési „füllentéseinek” végtelen sorozata, amelyeket lehetetlen lenne felsorolni. A legszomorúbb az egészben az, hogy a sportágban „tök” kezdőként bolyongó emberünk önbizalma határtalan volt. Az előző elnökség – miután kezet adott rá, hogy mindenki marad – minden egyes tagját kisöpörte! Az addigi legjelentősebb szakmai testületet, az edzőbizottságot pedig likvidálta. A jelszó ez volt: minden döntést egy kézbe, aki pedig nem hasal, az máris törölve.

 Hogy mindezt nem álmodtam, arra megint csak az első sajtótájékoztatót kell felidéznem, ahol a nagy szónoklás közepette egyszer csak néhány másodperces, hatásvadász szünet után bejelentette: „kérem, én kormánytisztviselő vagyok!” (Ha jól tudom, ma már nem az.?.) A fenyítésnek meg is lett a  foganatja, hiszen a minimum 50 média képviselő közül egyedül a jochapress.hu merészelt két kérdést feltenni, amelyek lesöprését követően máris vége lett a tájékoztatónak…

 És ez a hallgatás így ment három és fél éven keresztül. Akkor sem szólt senki egyetlen szót sem, amikor az Évszázad Játékosa, az edzőként is több részsikert felvonultató, a feltétlen munka hívének számító Kovács Péter 2013-ban a hazai rendezésű ifjúsági világbajnokságon 10. helyen zárt a rá bízott korosztályos válogatottal, Vetési Mester azonnal és uralkodása idejére végleg eltiltotta Kovácsot az edzői pályától. Pedig talán előbb néhány száz, más „szakembert” kellett volna elmozdítania,  vagy hátrébb léptetni a magyar kézilabdasportban, nem pont és nem csak első-egyetlenként Kovács Pétert. Akinek mellesleg az egyes sportági vezetők ötször (5) ígérték oda a férfi-, illetve a női válogatottat az elmúlt két évtized során….Vetési volt az ötödik…

 Vetési Mester azonban csak Kovácsot büntette, pedig ezen az alapon másokat is ki kellett volna vonni a forgalomból. Például azt a Bari Nagy Lajost, akinek legjobb tudomásom szerint még segédedzői papírja sincsen és ennek ellenére ő végezte éveken keresztül az utánpótlás korú válogatott jelöltek kiválasztását. Ám mivel Vetési fiát is beválogatta a keretbe, így vígan élvezhette a Nagy Ember töretlen bizalmát.

Kovács László, 440, jó Kovács László kinyírásánál végül meghátrált Vetési Iván

 Nem Bari Nagyot mozdította el ugyanis, hanem a világhírű és méltán elismert szakembert, a játékosként is világválogatottságig jutott Kovács Lászlót akarta kibillenteni az oktatási bizottságból. Ő ugyanis kizárólag szakmai alapon nem támogatta Vetési fiának beválogatását! Hát ezt a sértést emberünk nem tudta lenyelni és a legközelebbi elnökségin az oktatási bizottságra térve közölte: „Új nevet kérek Kovács László helyett!” A jókora felháborodás hatására a jó magyar szokás szerint legközelebb ezt a követelését már letagadta!

 És a sort lehetne még hosszan folytatni. Hogyan vesztett a szövetség Sinka Lászlóval szemben közel 30 millió forintot egy elkerülhető perben? Ebben is vastagon benne van a mindenhez értő emberünk. De arról sem szól a fáma, hogyan is áll a tavaly megrendezett női felnőtt magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokság végelszámolása? Mert ha igaz, amiről suttognak a színfalak mögött, akkor ott csak potom 160 millió forint sorsa bizonytalan…

Török Bódog, 440

A dolgok erkölcsi oldaláról tényleg megint sokat lehetne elmondani. A legjobb példa erre Török Bódog esete, akiről Vetési jószerivel nem is tudta, mekkora egyénisége volt a magyar kézilabdázásnak, hiszen mindmáig ő az abszolút legeredményesebb magyar kézilabdaedző! Vetési még a temetésén sem adta meg a végtisztességet Bogyi bácsinak, hiszen a szertartás alatti tereferélést követően félidőben angolosan távozott. Bezzeg Norvégiába kirepült Böhn úr búcsúztatására – remélem, ott kivárta a szertartás végét.?.

 És mindezek a felsorolt tények, esetek csak mozaikosan fedik fel, ki is valójában Vetési Iván. És a jochapress.hu azt sem bánja, ha egyedül marad a kijelentésével. Ugyanis minden hivatalos mellébeszélés, „fényezés” és mentegetés ellenére Vetési Iván végtelenül sok kárt okozott a sportágnak. A legkülönfélébb természetű sebek begyógyítása nem néhány hetet vesz majd igénybe, de ez most már mind másodlagos.

 A lényeg az: a Vetési-féle terrorizmusnak vége. Remélhetőleg új időszámítás következik a magyar kézilabdázásban!