A cserekapus két büntetőt hárított

Shares

Tim Krull_600_300A holland válogatott 11-esekkel nyert Costa Rica csapata ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombati második negyeddöntős mérkőzésén, ezzel negyedikként – a németek, a brazilok és az argentinok után – a legjobb négy közé került.

A hollandok irányították a játékot az első félidőben, sokkal többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, de igazán lendületes támadásokat csak mintegy húsz perc elteltével vezettek. Ekkor helyzeteket alakítottak ki, többször zavarták össze a Costa Rica-iakat, akik viszont alapvetően védekezésre rendezkedtek be, s csak elvétve jutottak el a holland kapuig. A hollandok több akciója les miatt akadt meg, de nemegyszer csak néhány centin múlott, hogy nem fejezhették be támadásukat.

A szünet után valamivel aktívabbá vált elöl a Costa Rica-i csapat, a hollandok pedig kevesebbet kezdeményeztek ebben az időszakban. A hajrára viszont az európai csapat nagyon beszorította ellenfelét, és többször is egészen közel állt a gólszerzéshez, ami azonban a rendes játékidőben nem jött össze neki.

Nem esett gól a hosszabbításban sem, pedig ekkor már a felbátorodó Costa Rica-iak előtt is adódott nagy gólszerzési lehetőség, és a hollandok is többször eldönthették volna a mérkőzést.

A büntetőpárbaj előtt a hollandok szövetségi kapitánya, Louis van Gaal kapust cserélt: Jasper Cillessen helyére Tim Krul állt be, aztán két 11-est hárított, ezzel nagy mértékben járult hozzá csapata továbbjutásához.

A hollandok lényegesen többet tettek a győzelemért, így továbbjutásuk megérdemelt.

Hollandia egymás után másodszor, összességében pedig ötödször jutott el az elődöntőig. A döntőért az argentinokkal mérkőzik majd szerdán.

Negyeddöntő:

Hollandia-Costa Rica 0-0 – 11-esekkel: 4-3 
Salvador, Fonte Nova Aréna, 51 179 néző. Vezette: Ravsan Irmatov (üzbég)
Hollandia: Jasper Cillessen (Tim Krul, 121.) – Stefan de Vrij, Ron Vlaar, Bruno Martins Indi (Klaas-Jan Huntelaar, 105.), Dirk Kuyt, Daley Blind – Arjen Robben, Georginio Wijnaldum, Wesley Sneijder – Robin van Persie, Memphis Depay (Jeremain Lens, 76.)
Costa Rica: Keylor Navas – Cristian Gamboa (Dave Myrie, 79.), Michael Umana, Giancarlo Gonzalez, Johnny Acosta, Junior Diaz – Christian Bolanos, Yeltsin Tejeda (Miguel Cubero, 97.), Celso Borges – Bryan Ruiz – Joel Campbell (Marcos Urena, 66.).

(MTI)