A csütörtöki válogató dönt a férfi kajaknégyes riói összetételéről

Shares
Fotó: Szalmás Péter/MOB

Fotó: Szalmás Péter/MOB

Csütörtök délután Szolnokon rendezik a válogatót a férfi 1000 méteres kajaknégyesek számára, hogy eldőljön, ebben a számban mely egység képviselheti majd a magyar színeket a riói olimpián. 

A válogatót a felnőtt és parakenu magyar bajnokság keretein belül rendezik. Eldől, hogy a Londonban érmes versenyzők kapnak-e újbóli lehetőséget, vagy teljesen más egység bizonyíthat. Eldől az is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán résztvehet-e a hatodik olimpiáján, vagy sem…

A rajtnál négy hajó néz majd egymással farkasszemet: a Dombi Rudolf, Schenk Áron, Bán Kristóf, Boros Gergely, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás, Kugler Attila, a Nádas Bence, Noé Bálint, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás és a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás, Kulifai Tamás és Pauman Dániel egység.

A londoni ezüstnégyesből kimarad Tóth Dávid, helyette ül Szalai a hajóban. Szalai Tamás K-1 500-on 2010-ben Európa-bajnok lett, a tavalyi Európa Játékokon, Kammerer párjaként 1000 méteren szintén első helyen zárt; még U23-asként ült már a kontinens legjobb négyes egységében 1000 méteren.

A Kammerer vezérelte négyes a 2012-es olimpia óta minden világversenyen dobogóra állt, az első válogatót azonban nem ők, hanem a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású magyar egység nyerte, akik a moszkvai Európa-bajnokságon azonban csak a hetedik helyen zártak. A riói indulásnak viszont feltétele volt a jó szereplés, ezért kerül sor az újabb válogatóra.

Storcz Botond szövetségi vezetőedző a végleges olimpiai csapat összetételére a csütörtöki megrendezésre kerülő férfi négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni. A javaslat elfogadásával kapcsolatban az MKKSZ elnöksége jövő héten hétfőn hozza meg végleges döntését.

A doppingvétségen ért Dombvári Bence esetében korábban döntöttek, hogy nem állhat három számban rajthoz…

A riói olimpiára kajak-kenuban szerzett kvóták (16, köztük 8 férfi és 5 női kajakos, 3 férfi kenus): K–1 200 m (Horváth Bence), K–2 200 m (Horváth Bence, Szomolányi Máté), K–4 1000 m (válogató dönt a Rióba utazó négyesről), K–1 1000 m (Dombvári Bence szerezte, de később születik döntés), K–2 1000 m (Dombvári Bence, Hufnágel Tibor szerezte, de később születik döntés), C–1 200 m (Hajdu Jonatán), C–1 1000 m (Vasbányai Henrik), C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK–1 200 m (Douchev-Janics Natasa), NK–1 500 m (Kozák Danuta), NK–2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK–4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara).

Forrás: MKKSZ/MOB