A Debrecen is továbbjutott

Shares

A Váci NKSE és a Dunaújvárosi Kohász KA után a DVSC-TVP is továbbjutott a női kézilabda EHF Kupában.

A debreceni Lotte Grigel (elöl) és Juliana Borges Lima öröme. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A DVSC már a hatodik percben ledolgozta az idegenbeli első meccsen kialakult kétgólos hátrányát (4-2). A remek hangulatú és iramú találkozó folytatásában jó ideig nem tudtak nagyobb különbséggel vezetni a hazaiak, sőt a 17. percben – a meccs során először – már a Lubin állt jobban (7-8).

A következő fordulatot a rendkívül lelkesen kézilabdázó DVSC eredményes időszaka jelentette (12-9), így Lajtos Nóra védéseire alapozva továbbjutásra állt a szünetben (15-11).

Hirdetés

A vendégcsapat kimondottan jól, három góllal kezdte a második felvonást. Megtört a DVSC korábbi lendülete, játékosai egyre többet hibáztak, így a lengyelek ismét egyenlíteni tudtak (18-18).

Sok időt töltött emberhátrányban a házigazda, ezt azonban a Lubin nem tudta kihasználni, a hajrában pedig a Debrecen bizonyult gyorsabbnak és pontosabbnak, így a Váchoz és a Dunaújvároshoz hasonlóan a selejtező harmadik fordulójába jutott, ahol az Érd HC is bekapcsolódik a sorozatba.

Női kézilabda EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Hirdetés

DVSC-TVP – Metraco Zaglebie Lubin (lengyel) 26-20 (15-11)
DVSC: Horvát-Pásztor, Lajtos (kapusok), Borges Lima, Csáki 4, Grigel 5, Hajduch, Hársfalvi 1, Palsdottir 3, Punko 6, Sirián 1, Szabó P., Tóvizi, Vantara-Kelemen 1, Varsányi, Zamfirescu 5.
Lubin: Waz, Maliczkiewicz (kapusok), Belmas, Buklarewicz 1, Gorna 5, Grzyb 2, Jochymek, Maric, Milojevic 1, Pielesz 4, Rosinska, Semeniuk 1, Trawczynska 2, Wasiak, Wazna 3, Wojtas 1

Továbbjutott: a Debrecen 49-45-ös összesítéssel.

Vereséggel jutott tovább a Dunaújváros

A magyar csapat megnyugtatónak tűnő, hétgólos előnnyel utazott a románvásári visszavágóra. A meccs elején az újvárosiak megszerezték a vezetést, de később pontatlanná váltak a támadásaik, ezért a hazaiak fordítottak (9-7). György László vezetőedző időkérése után egyenlített csapata, így a továbbjutás szempontjából a szünetben is kedvező helyzetben volt (13-13).

Bár nem játszottak gyors kézilabdát az együttesek, a védekezésre egyre kevesebb figyelmet fordítottak, támadásban pedig továbbra is magas színvonalat hoztak. Egyik fél sem tudott jelentős előnyt kialakítani (20-20). Az újvárosiak 22-21-nél vezettek utoljára, és bár végül két találattal kikaptak, magabiztosan léptek tovább a selejtező harmadik fordulójába, vagyis már csak egy párharcot kell nyerniük a csoportkörbe kerüléshez.

A hazai csapat – és egyben a mezőny – legeredményesebb játékosa Ana Maria Simion volt tíz találattal, a portugál Ferreira De Sousa pedig nyolc gólt dobott.

CSM Roman (román)-Dunaújvárosi Kohász KA 27-25 (13-13)
CSM: A. Polocoser, Popescu, Tyimosenkova (kapusok), Boljevic, Chitacu, Cilici 1, De Sousa 8, Ferfolja 1, Iovanescu 1, A. Polocoser, Popa 1, A. Simion 10, G. Simion, Stanciulescu 1, Stoleru 4, Vartic.
DKKA: Csapó, Oguntoye, Tomasevics (kapusok), Bouti 2, Cifra, Dombi 1, Kazai, Klujber 5, Kovács A. 2, Micijevic 6, Molnár B. 1, Monori, Nick, Szalai 3, Szekerczés 4, Takács D. 1.

Továbbjutott: a Dunaújváros 56-51-es összesítéssel.

Bravúrral jutott tovább a Vác

Vác idegenben lőtt több góljának köszönhetően továbbjutott az EHF Kupa selejtezőjéből, miután a második forduló szombati, hazai visszavágóján hét góllal nyert a német Buxtehuder SV ellen.

A 29-22-es siker előtt egy héttel, múlt szombaton a magyar együttes szintén hét góllal, 33-26-ra maradt alul a német Bundesligában legutóbb negyedik ellenfelével szemben.

Váci NKS-Buxtehuder SV (német) 29-22 (17-14)
Vác: Arenhart, Suba (kapusok), Barján 5, De Souza 2, Diószegi, Hámori, Helembai 3, Hornyák B., Jovetic 2, Kácsor 2, Kovács P. 6, Lakatos 2, Radosavljevic 4, Szamoránsky 1, Sziráki, Szondi 2.
BSV: Gronemann, Peveling (kapusok), Bölk 5, Fischer 2, Goos 2, Gubernatis 3, Haurum, Kaiser 3, Knippenborg 2, Meier, L. Prior 3, P. Prior, Schirmer 2.

Továbbjutott: 55-55-ös összesítés mellett több idegenben lőtt góllal a Vác.

Forrás: MKSZ/MTI