A decemberben még ünnepelt mesteredző megkapta felmondását
Rácz Lajos neve évtizedek óta egybeforrt a Honvéd Szondi SE-vel, ám váratlan dolgok történtek. Decemberben még ünnepelték, pénteken pedig már levélben kapta meg a felmondását.
– Még nincs teljesen vége, hivatalosan a hónap végéig tart a munkaviszonyom. Sajnos nem árulták el a felmondásom okát, de az itt eltöltött 45 év emléke elhomályosodott, összetört egy pár hónap alatt. Tény, hogy másfél hónapja megromlott a viszony, és méltatlan támadások értek az egyesületi vezetés szintjén. Kritizálták a munkámat, amit addig jól végeztem, december óta már szakosztályvezetőként. Felügyelnem kellett a kollégákra és az edzőtáborokra, a Szondit képviseltem a szövetségben és különböző sportszervezeteknél. Ezeknek maradéktalanul eleget tettem, ezzel szemben mindenféle adminisztratív tevékenységek hiányát rótták fel, hogy ezek hiánya akadályozza az egyesület munkáját. Én valóban egy gyakorlati ember vagyok, de amit meg kellett tenni, azt én maradéktalanul teljesítettem. Nekem nincs lelkiismeret-furdalásom. Egy hónap alatt megfagyott körülöttem a levegő, viharos rendkívüli elnökségi ülések voltak, ahol elkezdtek kritizálni. Itt több elnökségi tag is mellém állt, szót emeltek, hogy ezek méltatlan támadások. De ezután e-mailben meg lettek fenyegetve, hogy tudják, hol a helyük, és álljanak be a sorba. Végül pedig jött ez a levél – meséli Rácz Lajos.
Pedig azt gondolná mindenki, hogy aki a karrierje minden terén jól teljesített, ennél mindenképpen többet érdemelne.
– Sportolóként elértem, amit elértem, és a szakvezetői pályafutásom, amely 35 éve kezdődött mint vezetőedző, bizonyos elismerést váltott ki. 1989-ben lettem a kötöttfogású birkózó válogatott edzője. Két és fél év alatt világversenyen 13 megszerzett aranyérem, köztük két olimpiai bajnokság Barcelonában. Ez, nem azt mondom, hogy az én érdemem, de a munkám is közrejátszott benne. Hihetetlen keserű szájízzel ért most véget a történetem. 1971-ben katonaként kerültem ide, bevallom, nem szívesen jöttem, de végül örömmel maradtam, mert egy nagyon jó emberrel, az edzőmmel, Tombor Istvánnal együtt dolgozva sikeresek voltunk, ráadásul itt ismertem meg életem párját. Azóta is itt élek, itt a családom, itt érzem otthon magam, nem véletlenül lettem Fehérvár díszpolgára, ahogy mesteredző sem. Ezt megszerezni nem lehet, ki kell érdemelni. Nem sok mesteredzővel büszkélkedhet Fehérvár, birkózó biztosan csak én vagyok, de ezt egy hónap alatt semmissé tették. Megroppant a hitem, hiszen egy egész élet munkája van e mögött. De nagyon remélem, hogy a birkózáson kívül is lesz életem – mondta zárszóként Rácz Lajos.
