A Diósgyőri VTK is legyőzte a Ferencvárost

Shares

Grumics_440A Diósgyőr 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának első szombati mérkőzésén. A fővárosiak legutóbb csaknem 33 éve szenvedtek vereséget bajnoki találkozón a miskolci csapat vendégeként.

Gyors gólváltással indult a rangadó, amely eleinte jó iramú, izgalmas játékot hozott, mindkét fél előtt akadtak ígéretes lehetőségek.

A 6. percben Grumics indította Takács Tamást a jobb oldalon, aki az alapvonalhoz érve visszacenterezett az ötösre, és az érkező Miroszlav Grumics a kapuba helyezett  (1-0). Három perccel később Lamah mentett meg egy elveszett labdát, majd visszapasszolt Bönighez, aki két DVTK védőt is átjátszott, majd a kapu bal alsó sarka felé lőtt, ám a játékszer a kapufán csattant. A kipattanóra Gera Zoltán érkezett és közvetlen közelről a hálóba lőtt (1-1).

A játékrész derekától valamelyest visszaesett a tempó, a vendégek többet birtokolták a labdát, de a hazai akciók valamelyest veszélyesebbek voltak.

A folytatásra a Diósgyőr jött ki elszántabban, és erőfeszítéseit siker koronázta, vezetést szerzett. A 60. percben a csereként beállt Gosztonyi robogott el a bal szélen, majd beadásába Griffiths fejelt bele rosszul, de így lett jó Takács Tamásnak, aki egy pattanás után a kapu jobb alsó sarkába lőtt (2-1).

Ezután a zöld-fehérek fölénybe kerültek, mindent elkövettek, hogy egyenlítsenek, de a miskolci együttes kiváló védekezésével biztosan őrizte az eredményt a lefújásig.

Tomiszlav Szivics (Diósgyőri VTK): – Ez nagyon jó, nyitott mérkőzés volt, mindkét csapat a 3 pontért ment. Az első félidőben oda, vissza magas iramú játék folyt, amelyben mi jobbak voltunk, egy nagyon nagyon jó csapat ellen. Ez külön öröm, úgy néz ki, hogy a történelem mestere vagyok, a Feröer-szigeteken 35 év után bajnokcsapatot csináltunk, Kecskeméten 97 év után NB I-es együttest, 34 év után hoztunk Diósgyőrbe egy kupát, és 33 év után pedig megvertük hazai bajnokin a Fradit. Természetesen ezeket nem egyedül értem el, és a mai sikerhez nagy gratuláció jár a fiúknak, mert nagyon komolyan játszottak. Három csatárral mentünk ki, az első gól ebből született, utána kaptunk egy gyors gólt, amikor öt játékosunkat cselezték ki, és erről még beszélünk majd az öltözőben, de utána megtettünk mindent, volt fegyelem, magas iram, és győzelem.

Thomas Doll (Ferencvárosi TC): – Természetesen nagyon csalódott vagyok, igazából megint sikerült az ellenfél csapatát felépíteni. Azt hittem, hogy ma a következő lépést meg tudjuk tenni, de azt is tudom, hogy néhány játékosnak nagy hiányossága van és ez a csapatteljesítményben visszavet minket. A védekezés területén hiányolom, hogy játékosaim nem minden testrészükkel próbálják menteni a szituációkat. Annyira egyszerű lett volna győzni, a DVTK 4-4-2-t játszott, a középpályán eggyel többen voltunk, egy-egy jó passzal kellett volna többet játszanunk itt, és nem bonyolítani a játékunkat. Sajnos, mostanában két lehetőség közül mindig a rosszat választjuk, nem csak hátul helyezkedésben, hanem elől is. Persze látjuk, hogy a fiúk futnak, akarnak, de az utolsó passzra, akcióra, mintha már nem telne az erőből. 10 meccs után egyenleget vonhatunk, a tabella nem hazudik, a hazafelé tartó úton pedig bosszankodhatunk, hogy csak ennyi jött ki ebből a meccsből, pedig sokkal több volt benne.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Diósgyőri VTK-Ferencváros 2-1 (1-1)
Gól: Grumic (6.), Takács T. (60.), illetve Gera (9.)
Kiállítva: Rados (92., kispadon), illetve Bosnjak (92., kispadon)
Diósgyőri VTK: Antal B. – Okuka, William Alves, Kádár, Husic – Bognár I. (Egerszegi, 85.), Elek, Barczi (Gosztonyi, 59.) – Grumic (Bacsa, 75.), Griffiths, Takács T.
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bönig – Somália, Busai (Lauth, 70.), Gera, Cukic (Nalepa, 85.), Lamah (Nagy D., 83.) – Böde.

A Honvéd elleni kiütéses sikerrel javított a DVSC

Az elmúlt négy bajnokiján csak két pontot szerző, címvédő Debrecen hazai környezetben 4-0-ra kiütötte a Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapján.

Az első percektől kezdve egyértelmű volt, hogy ezen a találkozón a hazaiak akarják jobban a győzelmet, ráadásul a csapat összeszedettnek is tűnt, s – a kispesti védelem hathatós közreműködése mellett – hamar vezetést szerzett, majd még a szünet előtt megduplázta előnyét.

A szünetben végrehajtott kettős csere nem segített a Honvédon, amely a fordulás után azonnal megkapta a harmadik gólt, s teljesen összeomlott. A DVSC fél órával a lefújás előtt negyedszer is betalált, s teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Kondás Elemér együttese ezt megelőzően legutóbb augusztus 24-én a Haladás ellen gyűjtötte be a három pontot.

DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 4-0 (2-0)
Gól: Tisza (15.), Sidibe (38.), Vadnai (46.), Varga J. (61.)
DVSC: Novakovic – Lázár, Máté, Mészáros, Korhut – Jovanovic, Varga J., Tisza (Balogh N., 73.), Szakály P. (Ferenczi J., 83.), Bódi  (Vadnai, 46.) – Sidibe.
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovic, Kosnic, Alcibiade – Gazdag, Portilla (Ihrig-Farkas, 46.), Vécsei (Job, 71.), Hidi, Vidovic (Nagy G., 46.) – Youla.

Forrás: MTI/Totalsport