A dopping és a bundázás is téma az európai sportminiszterek budapesti értekezletén

Shares
Novak Katalin és Szabó Tünde

Novak Katalin és Szabó Tünde

A doppingellenes küzdelem, a sporteredmények manipulálásával szembeni fellépés és a sportbeli jó kormányzás megvalósítása a három kiemelt témája a 14. európai sportminiszteri értekezletnek, amelynek Budapest ad otthont.

Negyven országból érkeznek miniszterek, államtitkárok, nemzetközi sportszervezetek vezetői az Európa Tanács sportpolitikai kérdésekkel foglalkozó testületének (EPAS) fórumára, amelynek Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a háziasszonya.

A sportvezető a pénteki háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy az értekezlet nagyszerű alkalmat kínál az összeurópai sportegyüttműködés elmélyítése mellett arra is, hogy Magyarország ezúton is népszerűsítse nemzetközileg elismert sporteredményeit, az itt rendezendő világeseményeket, így például a 2017-es vizes világbajnokságot, és további sportdiplomáciai támogatást szerezzen a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére benyújtott pályázatához is.

„A cél a sportolók doppingmentes sporthoz való alapvető jogának védelme, és ezzel a sportolók számára az egészség, a tisztességesség és az egyenlőség előmozdítása világszerte” – szögezte le Szabó Tünde. Elmondta, hogy az értekezlet alatt írja alá Magyarország azt az egyezményt, amelyet az Európa Tanács fogadott el a sportversenyek tiltott befolyásolásáról.

„Az egyezmény aláírása és ratifikálása kívánatos Magyarország szempontjából. A sportversenyek manipulálása a sport tisztaságát veszélyezteti. Emellett a sportversenyek tiltott befolyásolásával szorosan együtt járó, külföldön jegyzett online fogadási szolgáltatók által kimentett gazdasági profit számos tagállam, így Magyarország számára is veszteséget okoz” – hangoztatta az államtitkár. Kitért rá, hogy jóllehet tapasztalható fejlődés, a sport területén érvényesülő jobb kormányzás biztosításához „szisztematikusabb erőfeszítésekre van szükség nemzeti szinten és a nemzetközi szövetségekben, ez hatékony eszköz lehet a sportban tapasztalható korrupció ellen is”.

„Magyarország jó példaként szolgálhat Európának a sportfejlesztésekkel, a különböző sportprogramokkal, melyekkel részleteiben is megismertethetjük vendégeinket” – fogalmazott Szabó Tünde.

A sajtóeseményen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy az idei tanácskozásra külföldről mintegy kétszáz résztvevőt várnak, köztük több mint húsz országból miniszteri szintű vendégek érkeznek.

A magyar fővárosba jön többek között Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Christophe De Kepper, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főigazgatója, Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség (IPC) elnöke, és Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára. A felszólalók között lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Navracsics Tibor, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is.

A pénteki háttérbeszélgetésen szóba került a Magyar Úszó Szövetség belháborúja, a Gyárfás Tamás elnök és az úszók elsősorban Hosszú Katinka nevével fémjelzett csoportja közötti ellentétek elmérgesedése is.

„Az állami sportirányítás a civil sportszervezetek életébe, így a Magyar Úszó Szövetség belügyeibe nem szólhat bele, ugyanakkor természetesen gyorsítani szeretnénk a rendteremtést, ezért folyamatosan konzultálunk minden érintett féllel. Az úszószövetségi konfliktust mielőbb le kell zárni, olyan megoldás kell, amelyet a szakma megkövetel, s onnantól mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata” – jelentette ki Szabó Tünde.