A DVTK Jegesmedvék nyerte a rangadót

Shares

UTE_DVTKA címvédő és éllovas DVTK Jegesmedvék 3-2-re nyert a tabellen második Újpest vendégeként a jégkorong MOL Liga vasárnapi játéknapján.

A tabella élén holtversenyben álló két csapat találkozója előtt rossz híreket kapott Doug Bradley, a DVTK  vezetőedzője. Galanisz Nikandrosz egy kisebb sérülést szenvedett a Dunaújváros elleni találkozón, rá nem számíthatott a csapat ezen a fontos mérkőzésen.

Amely ennek ellenére remekül kezdődött és Peter Sakaris már második perc végén megszerezte a vezetést. Johnstontól kapott remek passzt, ő pedig közelről nem hibázott. A folytatás már kevésbé alakult szerencsésen.  Az Újpest két gyors góllal fordítani tudott. Az első találat rendkívül szerencsétlen körülmények között született. Adorján védte Turbucz lövését, de a kipattanó pont a menteni igyekvő Sakaris mellkasára pattant így jutott túl a gólvonalon. Alig egy perccel később a DVTK védői nem tudtak felszabadítani, így Ropretnek az üres kapuba kellett csak lőnie az emberelőnyös helyzetnél. Nem sokáig örülhetett a vezetésnek a hazai csapat. Toulmin szerzett korongot az ellenfél térfelén, majd Sakarissal játszott össze, a kombináció végén pedig Toulmin egyenlített.

Hirdetés

A második harmadban a küzdelem dominált. Az indulatok felkorbácsolódtak, a lelátó népe is felpezsdült. A küzdelemből a piros-fehérek jöttek ki jobban. A 28. percben Johnston ugratta ki Sakarist és a szenzációs formában játszó szélső nem hibázott és a Sila lába alatt belőtte a korongot.

A záró játékrész a hősies küzdelemről marad emlékezetes. A hazai csapat többször is emberhátrányban támadhatott az egyenlítésért, de a nagyszerű védőmunka a csapat összes tagjától, és a kiválóan védő Adorján mindent megtett a vezetés megtartásáért. Az utolsó percekre a kapust is levitte az Újpest, így hatan támadhattak négy ellen, de gólt nem tudtak szerezni.

Sikerével a miskolci együttes hárompontos előnyre tett szert az alapszakasz-győzelemért folytatott versenyfutásban.

Hirdetés

Doug Bradley, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője: „Egy remek mérkőzésen vagyunk túl, amelyet mindkét csapat megnyerhetett volna. Egy igazi playoff hangulatú meccs volt, amelyen a kiváló kapusteljesítményünknek és emberhátrányos védekezésünknek hála, győzni tudtunk. Köszönöm, hogy ilyen nagy számban kísértek el minket szurkolóink.”

MOL Liga:

UTE – DVTK Jegesmedvék 2-3 (2-2, 0-1, 0-0)
Gól: Turbucz Martin Zoltán (12.), Anze Ropret (14., emberelőnyben), ill. Peter Sakaris (2., 28.), Grant Toulmin (15.),

Dunaújvárosi Acélbikák – Debreceni HK 3-4 (1-1, 2-1, 0-1, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Keegan Dansereau (10., emberelőnyben), Azari Zsolt (27.),  Justin Cseter (40.), ill. Good Daniel (3.), Alekszej Koszurov (38.), Németh Attila (48., 64.)

HK Beograd – Ferencvárosi TC 3-0 (1-0, 0-0, 2-0)
Gól: Dominik Crnogorac (12., emberelőnyben, 42., kettős emberelőnyben), Uglkesa Novakovic (55.)

Fehérvári Titánok – MAC Budapest 5-4 (3-3, 1-0, 1-1)
Gól: Just Kyle (13., kettős emberelőnyben), Orbán Attila (15., emberelőnyben), Vincze Péter (16.), Kocsis Ferenc (36.), Imre Patrik (50.), ill. Jubinville Jeffrey (1.), Kovács Bronson Zoltán (3., 7.), 45., emberelőnyben,

A tabella:
1.  DVTK Jegesmedvék            32 21   3   2   6 129- 71  71 pont
2.  UTE                         32 20   3   2   7 124- 83  68
3.  MAC Budapest                32 20   2   3   7 135- 81  67
4.  Corona Brasov               34 17   5   1  11 122- 97  62
5.  Dunaújvárosi Acélbikák      33 16   2   3  12 126-104  55
6.  Debrecen                    33 15   2   2  14 134-104  51
7.  Fehérvári Titánok           33  6   8   7  12  97-120  41
8.  Dunarea Galati              33  9   4   3  17  95-144  38
9.  FTC                         33 10   –   5  18 102-143  35
10.  HK Beograd                  30  7   2   2  19  83-131  27
11.  SC Csíkszereda              33  6   1   2  24  79-148  22