A DVTK Miskolc a legjobb nyolc közé jutott

Shares
Veronika Bortelova és Alyssia Brewer. Fotó: FIBA/DVTK

Veronika Bortelova és Alyssia Brewer. Fotó: FIBA/DVTK

Az Aluinvent DVTK Miskolc hazai pályán 27 ponttal nyert a cseh Nymburk ellen a női kosárlabda Európa Kupában a legjobb nyolc közötti párharc visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább a második negyeddöntőbe.

Az Európa Kupa mezőnyében egyedüliként veretlen DVTK egy hete 69-64-re nyert Nymburkban, és csütörtökön sorozatban tizedik EK-sikerére készült. A visszavágó remekül indult, a válogatott Czank Tímea két triplát is dobott, így 5 perc elteltével 12-6 állt a nagyórán, majd nem sokkal később tíz pontra nőtt az előny (20-10). A hazaiak 100, a vendégek 0 százalékkal dobták a hármasokat, és a 26-12-ről induló második szakaszban sem utalt semmi arra, hogy veszélyben forogna a miskolciak továbbjutása, azaz hogy legalább hat ponttal nyerne a cseh alakulat. Ráadásul a Nymburk egyik legjobbja, Jessica Kuster egy ütközést követően, fején „turbánnal” a kispadra került. Maikel Lopez tanítványai 34-16-nál kicsit megtorpantak, de főként Horti Dóra révén nemsokára már 20 ponttal elhúztak. A nagyszünetben 44-24 volt az állás.

Térfélcsere után az NB I legutóbbi ezüstérmese magabiztosan tartotta a távolságot, a csapat legjobbja ekkor a magyar válogatott Rasheed Rita és az amerikai Alyssia Brewer volt. A 61-38-ról kezdődő zárónegyedben a cseh bajnokság második helyezettje már beletörődött sorsába, a Miskolc pedig visszavett a tempóból, de így is simán hozta a meccset. A DVTK tízmeccses diadalmenete az EK 2003 óta íródó történetének leghosszabb magyar győzelmi szériája.

A továbbjutó magyarok a sajátos versenykiírás miatt nem az elődöntőbe kerültek, hanem egy újabb negyeddöntős kör következik, ugyanis az Európa Kupából érkezett négy csapathoz csatlakozik az Euroliga-csoportkör után négy kieső együttes. A második negyeddöntőt szintén oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le majd március 8-án és 11-én.

Maikel Lopez vezetőedző kiemelte, hogy a siker révén igencsak felhívta magára a figyelmet csapata Európában:
„Az EK-ban mindig nehéz nyerni, de most minden a terveink szerint alakult, továbbra is veretlenek vagyunk. Sajnos nem a Final Four következik, hanem még egy negyeddöntő, bízunk a szerencsés sorsolásban. Annyi bizonyos, hogy a visszavágót játsszuk majd itt, csodálatos közönségünk előtt.”

Szintén ebből  a sorozatból jutott be a legjobb nyolc közé a Basket Landes (Franciaország), Besiktas Istanbul (Törökország) és a Szparta&K M.R. Vidnoje (Oroszország). Az Euroliga utolsó csütörtöki fordulójában derül ki melyik négy csapat esik ki és kerül át az Európa Kupába.

FIBA Europe, Európa Kupa, negyeddöntő,  visszavágó:

Aluinvent DVTK Miskolc – Nymburk (cseh) 77-50 (26-12, 18-12, 17-14, 16-12)
DVTK: Alyssia Brewer 13/3 pont, Czank Tímea 13/9, Rasheed Rita 13, Horti Dóra 10,  Lihtarovics 8/3, Szécsi O. 6, Hováth B. 5, Jovanovics 5, Bálint 2, Szabó 2.
Nymburk: Khomenchuk 12, Siksniute 12, Bortelova 10/6, Kuster 8, Sipova 4, Hunkova 2, Thearria Taylor 2.
Legtöbb lepattanó: Brewer 11, ill.
Assziszt: Horti és Lihtarovics 5-5, ill.

Továbbjutott: a DVTK, kettős győzelemmel.

(MTI)

Rasheed Rita dob kosárra

Rasheed Rita dob kosárra