A Fehérvár AV19 nyerte az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát

Shares

Fehervar_AV19A házigazda Fehérvár AV19 jégkorongcsapata nyerte az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát, mivel a vasárnapi döntőben 2-0-ra legyőzte a MAC Budapest együttesét.

A fővárosi csapat azok után került a fináléba, hogy szombati legyőzője, az osztrák Graz 99ers „technikai okok miatt” nem vállalta a vasárnap esti döntőt, helyette inkább délután lépett pályára a lengyel Comarch Cracovia ellen.

Az előző idényben MOL Liga-döntős MAC-ban nem vállalta a játékot az elsőszámú kapus, Bálizs Bence, aki még szombaton sérült meg. Most Arany Gergely védett, és az első harmadban remekelt, nagyrészt neki köszönhetően vonultak a csapatok 0-0-val a szünetre.

A 26. percben – egy kimaradt emberelőny után – a fehérváriak egyik új nyári igazolása, Justin Maylan iramodott meg a jobb szélen, majd szépen lőtte ki a hosszú sarkot. Felpörögött a MAC is, létszámfölénybe került kétszer is, ám nem sikerült kapuba találnia.

A záró játékrészben sokat hibázott mindkét fél, a csatárok sem tudták gólra váltani a ziccereket. Nyolc perccel a vége előtt kettős emberelőnybe került a MAC, és Hetényi Zoltánnak hatalmas bravúrra volt szüksége, hogy ne egyenlítsen a vendéggárda. Ahogy kiegészült a Fehérvár, egy kétemberes megugrásból Andrew Sarauer passzát David Makowski váltotta gólra. Néhány másodperccel korábban még éppen ez a kettős ült a büntetőpadon.

A MOL Liga pénteken, a Fehérvárt felvonultató osztrák liga (EBEL) pedig szeptember 15-én kezdődik.

Döntő:
Fehérvár AV19-MAC Budapest 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)

A 3. helyért:
Graz 99ers (osztrák)-Comarch Cracovia (lengyel) 3-2 (0-0, 1-1, 2-1)

(MTI)