A Ferencváros egy pontot szerzett Felcsúton

Shares

A második helyezett Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Puskás Akadémia ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. A Videoton ikszelt Balmazújvárosban, míg a Budapest Honvéd és a Debreceni VSC is idegenben nyert.

Az első negyedórában a vendégcsapat volt aktívabb, de mindössze egyetlen Böde-helyzetet lehetett feljegyezni. A folytatásban is fölényben játszott a Ferencváros, a Puskás fél óra alatt csupán egyetlen veszélyesebb lövésig jutott. A vendégek Joseph Paintsil találatával szerezték meg a vezetést, ami nagyobb erőbedobásra késztette a hazai gárdát, de próbálkozásaikat nem kísérte siker.

A fordulást követően a szünetben kettőt cserélő hazai együttes megpróbálta felpörgetni a tempót, de a fővárosiak továbbra is több helyzetet dolgoztak ki ellenfelük kapuja előtt. A hajrában némileg váratlanul egyenlítettek a hazaiak Josip Knezevic büntetőjével, amely után a hevesen reklamáló Thomas Dollt elküldte a játékvezető a kispadtól. A folytatásban nem esett több gól, így a Ferencváros egy ponttal távozott Felcsútról.

OTP Bank Liga, 12. forduló:

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-1 (0-1)
Felcsút, 3127 néző, v.: Bognár T.
Gól: Knezevic (84. – 11-esből), illetve Paintsil (39.)
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Osváth (Latifi, 46.), Heris, Vanczák, Poór, Balogh B. – Márkvárt (Bacelic-Grgic, 46.), Mevoungou, Szakály P. (Prosser, 75.) – Knezevic, Perosevic.
Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Otigba, Pedroso – Leandro, Spirovski (Koch, 76.) – Lovrencsics G. (Sternberg, 82.), Gorriarán (Mutari, 69.), Paintsil – Böde.

A listavezető Videoton nem bírt a sereghajtó Balmazújvárossal

A várakozásoknak megfelelően a listavezető fehérváriak birtokolták többet a labdát az első félidőben, és korán vezetést is szereztek. Ennek ellenére összességében a hazaiak dolgozták ki a veszélyesebb helyzeteket, s megérdemelten egyenlítettek a szünet előtt.

Szinte rögtön a fordulás után egy hatalmas helyzetet puskázott el a Balmazújváros – a gólszerző Andric lőtt fölé -, majd újfent a hazaiak előtt adódott nagy lehetőség.

Ezt követően újra a fehérváriak kerültek fölénybe, de nem tudtak komoly gólhelyzetet kialakítani. A hajrában sem született újabb találat, így akárcsak a nyitófordulóban, most is 1-1-re végeztek a felek.

A Balmazújváros immár nyolc forduló óta nyeretlen az élvonalban.

Balmazújváros-Videoton FC 1-1 (1-1)
Balmazújváros, 1438 néző, v.: Erdős
Gól: Andric (43.), illetve Scepovic (11.)
Balmazújváros: Pogacsics – Habovda (Zsiga, 70.), Tamás, Rus, Póti, Uzoma – Vajda, Sigér, Haris – Arabuli (Maisuradze, 72.), Andric (Rácz, 86.)
Videoton FC: Kovácsik – Fiola (Géresi, 65.), Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Varga J. (Szabó B., 80.), Hadzic, Suljic – Scepovic, Henty.

Megszakadt a bajnok Honvéd rossz sorozata

A címvédő fővárosiak már a hetedik percben a hálóba találtak, de Holender Filip gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. Változatos volt az első félidő, eleinte a kispestiek támadtak többet, majd kiegyenlítetté vált a játék.

Közvetlenül a szünet előtt vezetést szereztek a vendégek: Devecseri Szilárd buktatta Gazdag Dánielt a tizenhatoson belül, a büntetőt Eppel Márton értékesítette.

Az 57. percben Kiss Tamás óriási góljával egyenlítettek a szombathelyiek, majd a hajrában Eppel Márton hasonló távolságból, 15 méterről volt eredményes (1-2), és ezzel beállította a végeredményt.

A kispestiek három vereség és két döntetlen után nyertek ismét bajnoki meccset.

Haladás – Budapest Honvéd 1-2 (0-1)
Sopron, 1740 néző, v.: Andó-Szabó
Gól: Kiss T. (57.), illetve Eppel (45., 83. – az elsőt tizenegyesből)
Haladás: Király – Polgár, Wils, Devecseri, Bosnjak – Kiss B., Kiss T., Tóth M. (Tóth D., 75.) – Medgyes (Németh M., 57.), Ramos (Halmosi, 88.), Williams.
Honvéd: Gróf – Latifu, Lovric, Baráth, Bobál D. – Holender (Danilo, 67.), Nagy G., Gazdag, Banó-Szabó (Tömösvári, 78.) – Eppel, Lanzafame (Pölöskei Zs., 91.)

Mezőkövesden folytatta jó sorozatát a Debrecen

Hullámzó volt a játék az első félidőben, előbb a vendégeknek voltak nagy lehetőségei, majd a hazaiak vették át a kezdeményezést. Gólt aztán a játékrész közepén a debreceniek szereztek, s ugyan a szünetig akár növelhették volna előnyüket, az állás már nem változott a lefújásig.
A második játékrészben a Mezőkövesd fokozatosan átvette az irányítást. A hazaiak mentek előre, mindent megtettek az egyenlítésért, ám több nagy helyzetet is elhibáztak. A hajrában ez megbosszulta magát, amikor Ferenczi János középre passzolt labdájából Bódi Ádám eldöntötte a három pont sorsát.

Herczeg András vezetőedző együttese nagyszerű formában játszik hetek óta, a mostani volt sorozatban a hetedik meccse, amelyen veretlen maradt.

Mezőkövesd-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Mezőkövesd, 1641 néző, v.: Vad II
Gól: Mengolo (28.), Bódi (84.)
Mezőkövesd: Tujvel – Lázár, Hudák D., Iszlai (Strestik 57.), Vadnai – Brasen (Szalai 34.), Tóth B., Koszta, Keita (Majtán 71.), Cseri – Veselinovic.
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér, Jovanovic – Varga K. (Mészáros, 81.), Sós (Csősz 70.), Bódi – Mengolo (Nagy 60.)

Gólparádé Debrecenben

Lendületesen kezdett a Diósgyőr – Ugrai Rolandot már ekkor nehezen tartották a Vasas védői -, és szűk negyedóra elteltével megszerezte a vezetést a hazai csapat. Ezután a fővárosiak többször próbálkoztak támadásvezetéssel, de gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Folyamatos játék nem igazán alakult ki, a mérkőzés a taktikusan játszó DVTK elképzelése szerint alakult.

Még inkább így volt ez a szünet után, amikor Ugrai két ellentámadást góllal fejezett be. A Vasas ezután meddő mezőnyfölényben játszott, ám a hazaiak támadásai rendre veszélyt jelentettek, és ezekből további kettő még eredményes is volt. A bajnokságban hullámzóan szereplő Vasas játéka a második 45 percre szétesett, így a Diósgyőr megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Diósgyőri VTK-Vasas FC 5-0 (1-0)
Debrecen, 1081 néző, v.: Pintér
Gól: Villar (15.), Ugrai (48., 58.), Vela (71.), Joannidisz (77.)
DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács – Vela, Busai, Villar (Kocsis G., 54.) – Ugrai (Óvári, 73.), Szarka (Makrai, 79.), Joannidisz
Vasas: Kamenár – Benes, James (Vaskó, 67.), Ristevski – Szivacski, Burmeister, Berecz (Vogyicska, 64.), Hangya – Kulcsár, Gaál, Remili (Vergosz, 57.)

A Megyeri úton sem bírt egymással az Újpest és a Paks

A kezdés után az Újpest bizonyult aktívabbnak, de az első félidő közepétől a paksiak átvették az irányítást, veszélyes gólhelyzetet azonban egyik félnek sem sikerült kialakítania.

A fordulást követően ismét a házigazdák akarata érvényesült, elsősorban a csereként beállt Zsótér Donát vezetésével váltak lendületessé és veszélyessé az újpesti akciók. A paksi kapuban Verpecz Istvánnak többször akadt dolga, a meccs végén viszont a tolnaiak is megnyerhették volna az összecsapást: a 91. percben a paksiak bal oldali szabadrúgása után a léc kétszer segítette ki az Újpestet.

A két együttes az első fordulóban Pakson sem bírt egymással (2-2), az Újpest hatodik hazai bajnoki mérkőzésén negyedszer játszott döntetlent a szezonban.

Újpest FC-Paks 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 2047 néző, v.: Farkas Á.
Újpest FC: Pajovic – Balázs B., Litauszki, Pávkovics, Mohl – Sankovic (Cseke, 61.), Windecker, Nwobodo, Nagy D. (Simon K., 81.) – Tischler (Zsótér, 46.), Novothny
Paks: Verpecz – Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Hajdú Á., Kecskés (Szakály D., 85.), Papp K. – Koltai (Hahn, 60.), Kulcsár D. (Daru, 90.), Bertus.