A Ferencváros női kézilabdázói sokkal jobbak, mint tavaly voltak!

Shares
FTC3_Elek Gábor

Elek Gábor

Elek Gábor vezetőedző szerint együttese sokkal jobb, mint tavaly volt, mégis kemény hónap elé néz: az NB I nyitányán, vasárnap a bajnok és BL-győztes Győri Audi ETO KC jön a Népligetbe, szeptember közepén pedig szintén hazai pályán BL-selejtezőt kell megvívniuk.

– A BL-selejtezőn esélyesek vagyunk, viszont nincs javítási lehetőség, így nem is hibázhatunk – mondta többek között a csütörtöki sajtótájékoztatón Elek, aki szerint csapata nagyon jó formában van.

Elek azt is elmondta: a most kezdődő idényben többszöri cserére lesz lehetősége, mivel több játékos áll rendelkezésre és kímélni is akarja kulcsembereit. Az új igazolások közül a német  Laura Steinbachról felsőfokon szólt, mivel az átlövő távolról is nagyon veszélyes, magassága révén a védekezésben is jól használható, s mindezek fölött rendkívül jó szellemű játékos, aki hozzáállásával jó példa, húzóerő a többiek számára is.

Hirdetés

A sérülésükből kilábalt spanyol Nerea Pena és Szamoránsky Piroska is a legjobb úton halad FTC2_Tomoria teljes felépülés útján. Vasárnap már néhány percre pályára lépnek a Győr ellen, de csak nagyon kímélő módon veszi őket igénybe. A tájékoztatón megjelent Tomori Zsuzsanna viszont már munkára-harcra kész, várja a bajnoki nyitányt.

Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök szerint a csapattal szembeni elvárások: a Bajnokok Ligájában kerüljön a legjobb nyolc közé, a bajnokságban BL-indulást érő helyen végezzen, a Magyar Kupában pedig jusson be a döntőbe. Komoly sikerként nyomatékosította: valamennyi, kiemelt szponzorukat sikerült megtartaniuk, sőt! Újabb, aranyfokozatú főtámogatóval erősítettek: az Aegon Hungária Biztosító is támogatja az FTC-nőket.

FTC4_Kubatov GáborKubatov Gábor, a Ferencváros elnöke bejelentette, hogy a klub és a Nike között kötött szerződés értelmében ősztől a zöld-fehérek női kézilabdázói is az amerikai sportszergyártó szerelésében fognak játszani. Azt is közölte, hogy befejeződtek a népligeti két munkacsarnok tervezési munkálatai, s az egyiket még az idén elkezdhetik építeni, amely a női és férfi kézilabdázók utánpótlásának ad majd teret.

Hirdetés

FTC5_vezetők, szponzorok, játékosok