A Ferencváros nyerte az Újpest elleni rangadót

Shares
Budapest, 2017. május 27. A ferencvárosi Varga Ádám (b) gólt lő az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Ferencváros - Újpest FC labdarugó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. május 27-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Varga Roland szerezte a Ferencváros második találatát. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Ferencváros két góllal legyőzte a vendég Újpestet az OTP Bank Liga zárófordulójában, a címvédő zöld-fehér együttes ezzel a negyedik helyet szerezte meg a bajnokságban. Az Újpest vereségével hetedik pozícióban zárt.

A negyedik helyen álló Ferencváros úgy kezdte a mérkőzést, hogy csak győzelme esetén van esélye arra, hogy bronzérmesként zárja a bajnokságot. Az Újpest számára az volt a tét, hogy idegenbeli diadalával a hetedik helyről akár az ötödikre ugorhat előre.

A több kulcsjátékosát – Dibusz, Gera és Böde – nélkülöző hazai együttes kezdett aktívabban, de helyzetekig csak a félidő közepén jutott el. A ferencvárosi fölény akkor érett góllá, amikor a csapatkapitánnyá előlépett Hajnal értékesítette a Radó buktatásáért megítélt büntetőt. Az újpestiek eléggé passzívak voltak, az első játékészben egyetlen lövést sem küldtek Holczer kapujára.

Hirdetés

Szünet után beleerősített ugyan az Újpest, negyedóra elteltével mégis a Ferencváros növelte előnyét, sőt, ezután további gólokat is szerezhetett volna. Kettős cserével próbált frissíteni a vendégek edzője, Nebojsa Vignjevic, de ez sem hozta meg a várt eredményt, s még szépítésre sem futotta az újpestiek részéről a végére forró hangulatúvá vált mérkőzésen.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

Ferencváros — Újpest 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 10 341 néző, v.: Farkas Ádám
Gól: Hajnal  (32., 11-esből), Varga R. (60.)
Ferencváros: Holczer – Dilaver, Nalepa, Leandro (Hüsing, 81.), Lovrencsics – Koch (Cukic, a szünetben), Hajnal – Varga R., Kleinheisler (Csernik, 70.), Moutari  – Radó.
Újpest: Balajcza – Szűcs K., Pávkovics, Kálnoki-Kis, Mohl (Balázs 20.) – Sankovic (Cseke, 67.), Windecker – Hazard (Perovic, 67.), Balogh B., Bardi – Andric.

Hirdetés

Mezőkövesd elleni döntetlenjével bronzérmes a Vasas

A szerdai kupadöntőre készülő fővárosi együttes kezdte jobban a mérkőzést, ám hol a támadók hibáztak gólhelyzetben, hol Tujvel védett nagyot, így az első játékrészben nem született gól. Egy kiállítás viszont igen, a gólhelyzetben megiramodó Gaál Bálintot rántotta le Fótyik Dominik.

A második félidő gyors vendéggóllal indult: Strestík kiugratása után Vági András talált be az angyalföldiek kapujába. A hazaiak több helyzetet is kidolgoztak, fölényüket a csereként beálló, eredetileg hátvéd, ezen a mérkőzésen azonban középcsatárként bevetett Vaskó Tamás váltotta gólra.

A folytatásban már nem változott az eredmény, így a Vasas több győzelmének köszönhetően megelőzte kupadöntős ellenfelét, a Ferencvárost a tabellán, és bronzérmet szerzett.

Az angyalföldi együttes a következő idényben az európai kupaporondon szerepelhet, az Európa Liga első selejtezőkörében csatlakozik a sorozathoz.

Vasas — Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2400 néző, v.: Berke
Gól: Vaskó (72.), illetve Vági (50.)
Kiállítva: Fótyik (41.)
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Korcsmár, Ristevski – Murka (Kleisz, 46.), Berecz, Vida, Remili – Gaál B. (Vaskó, 68.), Saglik (Király, 59.), Kulcsár T.
Mezőkövesd: Tujvel – Fótyik, Gohér, Tóth, Diallo (Hegedűs, a szünetben) – Vági, Egerszegi – Molnár G. (Baracskai, 80.), Hudák, Sós (Farkas, 77.) – Strestík.

(MTI)