A főtábla küszöbén az Egis Körmend

Shares

Kormend_BorasA Körmend hazai pályán 13 ponttal verte a svéd Borast kedden a férfi kosárlabda Európa Kupa-selejtező első fordulójának visszavágóján, így kettős győzelemmel továbbjutott, és már csak egy párharcot kell megnyernie a főtáblára jutáshoz.

A magyar együttes csütörtökön 78-61-re diadalmaskodott Svédországban, így a visszavágó már csak formalitásnak tűnt. A kiegyenlített első negyedet követően a vasiak 25-12-re hozták a második szakaszt, főként az irányító Marquis Wrightnak köszönhetően, a nagyszünetben 44-32 volt az állás.

Fordulás után Gasper Potocnik együttese őrizte megnyugtató előnyét, mígnem a 28. percben a főként a triplavonalon túlról próbálkozó vendégek 11 pontra felzárkóztak. Ennél közelebb azonban nem tudtak kerülni, a 64-52-ről kezdődő negyedik játékrészben húsz pontra nőtt a különbség (75-55), ami összesítésben 37 pontos előnyt jelentett, így a hátralévő időben már igazi örömkosárlabdát láthattak a piros-fekete szurkolók.

Hirdetés

A főtáblára jutáshoz még egy fordulót kell nyerni, a Körmend a román Steaua Bucuresti gárdájával találkozik október 4-én, illetve 11-én. Az NB I negyedik helyezettje hazai pályán kezdi meg majd a párharcot.

A további magyar csapatok közül a Szolnok múlt szerdán tíz ponttal múlta felül vendégét, a török Tranbzonsport, és ha továbbjut, a svéd Södertälje Kings következik. A Falco a második fordulóban csatlakozik a sorozathoz, ahol a bolgár Balkan Botevgrad vagy a román Oradea lesz az ellenfele.

Férfi kosárlabda EK-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

Hirdetés

Egis Körmend — Boras 85-72 (19-20, 25-12, 20-20, 21-20)
Körmend: Wright 9/3, Fanning 12/3, Ferencz 9/6, Davis 11, Tuoyo 2 Csere: Halász 4, Horti 6, Koch 6, Hollins 15/3, Németh 5/3, Bán 4, Oroszi 2.

Továbbjutott: a Körmend, kettős győzelemmel.

(MTI)