A Fővárosi Közgyűlés véglegesítette az olimpiai helyszínjavaslatot

Shares

BP2024_stadionAz előterjesztés vitájában Tarlós István főpolgármester elmondta: a NOB által elfogadott Agenda 2020 dokumentum alapvetően megváltoztatta az esélyeket, amelyek korábban csak a metropoliszoknak volt adottak.

Mint mondta, az Agenda 2020 révén változott meg az ő korábbi véleménye is az olimpiarendezésről.

A világversennyel kapcsolatos esetleges népszavazásról azt mondta: a referendumot általában nagyon fontos intézménynek tartja, de – mint fogalmazott – „van itt egy bökkenő, akkor kellett volna a mostanit elindítani, amikor másfél évvel ezelőtt szavazás volt az olimpiáról”.

Hirdetés

A mostani kezdeményezésről sokkal inkább feltételezhető az, hogy politikai haszonszerzési indíttatású – jegyezte meg. A főpolgármester bírálta azon ellenzéki képviselőket, akik a közgyűlésben korábban megszavazták, hogy Budapest pályázzon a 2024-es olimpia megrendezésére, most viszont a pályázat visszavonására irányuló népszavazásért lobbiznak.

„Mélységes csodálkozását” fejezte ki, hogy egyes fővárosi képviselőknek nem jut eszébe az: ha a főváros megkapná a rendezés jogát, akkor olyan beruházások is megvalósulhatnának, amelyek csak sokkal később vagy soha nem. Kitért arra is, hogy az olimpiát nem Budapestnek és az országnak kell egyedül finanszíroznia, hanem a NOB is jelentős pénzeket ad a rendezése, nem beszélve a szponzori pénzekről. A budapesti olimpiát ellenzők félrevezetik a fővárosiakat azzal, mintha a rendezési költségek teljességét a városnak és az országnak kellene fedezni – mondta Tarlós István. A főpolgármester visszautasította, hogy a főváros vezetősége és a közgyűlés az olimpia rendezéséért bármilyen gazdasági „stikliket” tervezne felhasználni.

Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó, a 2024-es olimpiai pályázat sportigazgatója a közgyűlés előtt mondott beszédében úgy fogalmazott: „a politika általában megoszt, szétszakít és gyengíti a közösséget, az olimpia és a sport általában összeköt, egységbe olvaszt és erősíti a közösségeket”. A képviselőkhöz szólva kijelentette: amikor az olimpiáról gondolkodnak, akkor több évtizedes fejlődésről van szó, befektetők lehetnek egy dinamikusabban fejlődő Budapestbe és Magyarországba.

Hirdetés

(MTI)