A Fradi és a Diósgyőr is Máltára utazik

Shares

europa-liga1Mindkét magyar csapat, a Diósgyőr és a Ferencváros is máltai ellenféllel találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartott sorsolás eredményeképpen előbbi a Birkirkara, utóbbi pedig a Sliema Wanderers együttesével csap majd össze.

A kupagyőztes jogán – az Újpest kizárása miatt – induló Diósgyőr otthon, míg a OTP Bank Ligában bronzérmes Ferencváros idegenben kezdi a párharcot, amelyek első felvonását július 3-án, visszavágót pedig egy héttel később rendezik meg.

Érdekesség, hogy a zöld-fehérek 2003-ban már találkoztak a Diósgyőr mostani ellenfelével, akkor az első találkozón idegenben Rósa Dénes és Aleksandar Jovic duplájával, valamint Gera Zoltán góljával 5-0-ra nyert a budapesti együttes, majd a visszavágón zárt kapuk mögött Dragóner Attila döntött a 91. perben.

A Diósgyőr legutóbb 1998-ban szerepelt a nemzetközi kupaporondon, az Intertotó Kupa első fordulójában pedig éppen a Ferencváros mostani riválisával, a Sliema Wanderersszel került össze: a borsodi csapat kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel lépett túl a máltai csapaton.

A második forduló sorsolása 14.30 órakor kezdődik, ott már a bajnoki ezüstérmes Győr is érdekelt lesz.

EL-selejtező, 1. forduló:
DIÓSGYŐRI VTK-Birkirkara (máltai)
Sliema Wanderers (máltai)–FERENCVÁROS

MTI