A Fradi legyőzte az Újpestet

Shares

ftcAz FTC háromgólos győzelmet aratott a vendég UTE ellen a jégkorong MOL Liga pénteki mérkőzésén.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat veszélyes támadásokat vezetett. A harmad derekán aztán a Fradi került fölénybe, Hietamaki fordult be a kapu elé és fonákkal laposan talált a kapuba. Harcolt az UTE, de csak gólhelyzetig jutott. Következett a keményebb harc, meg is lett az eredménye. Elomo ütközött Rafajjal, meg is szédült a Fradi 88-sa, majd Zalavárit lökték palánkra hátulról, ő vérző fejjel hagyta el a játékteret. A harmad végén aztán Dubek fordult a sarokban, Suoraniemi érkezett középen, kivárt, és Sila mellett a kapuba emelt.

A második játékrész elején pontosan 30 másodperc kellett a Fradi harmadik góljához, Luomala passzolt Tendlerhez, aki laposan lőtt  Sila kapujába. Egy perc sem telt el ezután, amikor tovább növelte előnyét a hazai csapat, Dubek szerzett korongot, majd Fliszárhoz passzolt, aki egész a kapuig vitte, majd önzetlenül Rafaj elé tálalt, aki nem hibázott. Az UTE keményebbre vette a figurát, fizikailag próbálta megtörni a zöldeket, de csak a kiállításig jutott. Plexijavítás is fűszerezte a harmadot.

Hirdetés

Csendes harmadnak indult a harmadik, aztán a sok kiállítás felborította a sorokat. Kakaskodás kakaskodás hátán, kiállítások mindkét oldalon. Az UTE keményen játszott, a Fradi állta a sarat. Egy emberelőnyös szituációban rosszul cserélt az FTC, Elomo passzolt Pance elé, aki nem hibázott. A végére az UTE szorongatott, de az eredmény már nem változott.

Szilassy Zoltán, UTE: „A Fradi nagyon jól állt bele a meccsbe, mi kevésbé. Nem lehet minden meccsen 4 gólos hátrányt ledolgozni. A végére feljavultunk, de ez kevés volt a győzelemhez. Gratulálok a Ferencvárosnak.”

Greg Lindqvist, FTC: „Nagyon fontos három pont, amit itthon tartottunk. Végig kezünkben tartottuk a meccset, talán a második harmadban volt egy kis megingás. Most irány haza mindenkinek, holnap edzés délelőtt, aztán vasárnap este jön a Miskolc.”

MOL Liga:

Hirdetés

FTC-UTE 4-1 (2-0, 2-0, 0-1)
Gól: Juhamatti Hietamaki (5.), Niko Suoraniemi (19.), Jereme Tendler (21.), Rafaj Attila (22.), ill. Eric Pance (51., emberhátrányban)

A tabella:
1.  DVTK Jegesmedvék             35 24   5   2   4 165-92  84 pont
2.  MAC Budapest                     35 24   4   3   4 173-86  83
3.  Fehérvár AV19                     33 16   3   2  12 119-102  56
4.  Debrecen                              36 14   3   5  14 112-111  53
5.  UTE                                       36 12   6   4  14 107-106  52
6.  Ferencváros                         36 13   2   4  17 125-135  47
7.  SC Csíkszereda                    36 10   5   5  16 104-131  45
8.  Dunaújvárosi Acélbikák   36 10   2   4  20 96-129  38
9.  Corona Brasov                    35  5   1   2  27 75-184  19

Forrás: icehockey.hu