A Fradi mindössze két góllal nyert Siófokon

Shares

SzucsanszkiNagy csatában győzött a bajnoki címvédő Ferencváros Siófokon a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Az első tíz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok a forduló rangadóján, aztán a Siófok többször is három góllal vezetett, de a bajnokcsapat mindig vissza tudott kapaszkodni.

Míg az első játékrészben több ziccert is kihagyott a Ferencváros, a második harminc percben aztán már végig kézben tartották a mérkőzést, még akkor is, ha egygólosnál nagyobb különbség ritkán alakult ki. Amikor azonban a legjobban kellett, a végén, két góllal is ellépett a Fradi, a végjátékban Hornyák Dóra vállalta magára a góllövést, míg a győzelmet egy labdaszerzés után az elsősorban védekezésben jeleskedő Szekeres Klára biztosította be egy labdaszerzés után.

Hirdetés

Christian Dalmose, a Siófok vezetőedzője: „Nagyon keményen küzdöttünk egy roppant erős csapat ellen. A meccs végén elkövetett egy-két hibánk ma a győzelmünkbe került.”

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője: „Az első félidőben nagyon sokat hibáztunk támadásban, és a védekezésünkkel sem voltam maradéktalanul elégedett. Körülbelül ilyen mérkőzésre számítottunk. A Siófok nagyon magabiztos és erős egyéniségekből álló csapat, amelyet nehéz megtörni, ez nem is sikerült, de végül nagy nehezen ki tudtuk csikarni a győzelmet. Az első félidőben a szélsőjátékunk eredménytelen volt, a Siófok pedig öt gólt tudott lőni a széléről, ezt kiegyenlítettük a második játékrészben. Lerohanásokból tudtunk gólokat lőni, és az utolsó percekre a hét a hat elleni játékkal szembeni védekezésünk nagyon szépen összeállt. Itt kevés vendégcsapat fog győzni, ezért is tartom nagyon értékesnek ezt a két pontot.”

Hornyák Dóra: „Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, csak nem tudtuk őket kihasználni, nagyon sok ziccert hibáztunk. A második harminc percben már okosabban lőttünk, és feljavult a védekezésünk is. Megvolt az ellenszerünk a Siófok játékára, a második félidőben pedig már azt tettük, amit kellett. Küzdeni tudásban nagyon jók vagyunk, taktikailag még van hova fejlődnünk, de jó úton haladunk.”

Női kézilabda NB I, 7. forduló:

Siófok-Galérius Fürdő – FTC-Rail Cargo Hungaria 24-26 (11-10)
Gól: Orbán 8(2), Erdősi 5, Petersen 3(2), González 3, Such 2, Aguilar 1, El-Gaui 1, Piedade 1, ill. Szekerczés 6(5), Hornyák 4, Szucsánszki 4, Kovacsicz 3, Szamoránsky 3, Pena 2, Mészáros 1, Szarka 1, Schatzl 1, Szekeres 1.

Fradi.hu/MTI