A Ferencváros ragaszkodik Paintsilhez

Shares

A Ferencváros a Dunaföldvár elleni edzőmeccsen számolatlanul lőtte a gólokat.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója: „Mindent megfogunk tenni azért, hogy a játékos itt maradjon, ez a Ferencvárosnál már abszolút nem pénzkérdés, már túl vagyunk ezen. Ez a Ferencváros, ezzel a klubbal ezt senki sem teheti meg.”

Thomas Doll vezetőedző – mint azt a DIGI Sport híradójának elmondta – nem is emlékezett pontosan, végül meddig jutott el a csapata. Orosz Pál szerint a zöld-fehérek semmiképp nem fogják elengedni Josiph Paintsilt, akiről egyelőre azt sem tudják, hol van. A ghánai magyar nagykövet és egy zürichi sportjogi iroda is próbál segíteni a Fradinak.

Nem volt könnyű követni, mi történik a Ferencváros első idei mérkőzésén, a zöld-fehérek ugyanis 16–0-ra nyertek a megyei első osztályú Dunaföldvár ellen. Gondolhatnánk, hogy az eredmény egy ilyen felkészülési meccsen tényleg nem számít, de a versenyszellem természetesen ilyenkor is dolgozik a játékosokban.

„Számoltuk végig a gólokat, presztízst is csináltunk belőle, hogy többet rúgjunk a második félidőben, mint az elsőben, viszont azt nem tudom, hogy ez sikerült-e (az elsőben kilenc, a másodikban hét gólig jutott a Fradi – a szerk.). Most az volt a lényeg, hogy csiszolni tudjuk a támadójátékunkat, hogy minél több gólt tudjunk rúgni, és megszerezzük az önbizalmat” – mondta a Sport 24-nek Botka Endre.

A játékosok lemozogták a karácsonyi menüt

„Nem, nem tudom, mennyi lett tényleg, talán 15 vagy 16 lett a vége” – nyilatkozta Thomas Doll arra a kérdésre, tudja-e a pontos végeredményt.

Az önbizalomszerzésen kívül talán még arra lehetett jó a találkozó, hogy a játékosok lemozogják a karácsonyi menüt, ha eddig még nem tették volna meg. „Senki sem jött vissza túlsúlyosan a téli szünetről, az nagyon-nagyon sokba került volna egy játékosnak, ha ez így történt volna, szóval mindenki jó formában van, mindenki elvégezte a szükséges feladatokat. Örülök, hogy mindenki jó formában és egészségesen tért vissza” – mondta Doll.

Ez alól egy játékos kivétel. Josiph Paintsil ugyanis nem tért vissza, sőt a hírek szerint még csak nem is egészséges. „Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy hol van, ez a legnagyobb probléma. Neki érvényes munkaszerződése van a Ferencvárossal, aminek alapján január 11-én el kellett volna kezdenie dolgoznia a többiekkel együtt. Nem jelent meg, küldtek egy papírt, miszerint maláriás, vissza kell mennie egy kontrollra. Ez a kontroll a hétfői napra volt meghatározva, nem tudunk róla, hogy visszament volna, semmiféle információnk nincs arról, hogy mi történik vele. Megkerestük a ghánai magyar nagykövetséggel, Szabó András már eljár az ügyünkben, illetve felvettük a kapcsolatot azzal a zürichi, sportjogi irodával, amely a Ferencváros nemzetközi dolgait intézi, a cég már mozgósította is az erőit” – adott helyzetjelentést Paintsil-ügyben Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Paintsil, illetve egészen pontosan az ügynöke a sajtón keresztül üzenget, elmondása szerint a Ferencváros megsértette játékosát, más információk szerint pedig már meg is kezdték a tárgyalásokat a belga Genkkel, hogy ott folytassa tavasztól a labdarúgó a pályafutását.

„Mindent megfogunk tenni azért, hogy a játékos itt maradjon, ez a Ferencvárosnál már abszolút nem pénzkérdés, már túl vagyunk ezen. Ez a Ferencváros, ezzel a klubbal ezt senki sem teheti meg. Abban egészen biztos vagyok, hogy ezt nem Paintsil találja ki. Ő nem egy ilyen karakter. Őt mozgatják, és nem jó irányba mozgatják. Szerintem a céljuk egyértelműen az azoknak, akik mozgatják, hogy felbontsuk a szerződését, hogy esetleg máshová elvihessék, de ezt semmiféleképpen nem fogjuk megtenni” – fogalmazott Orosz Pál.

(DIGI Sport – Sport 24)