A franciák nehezen jutottak tovább

Shares

Pogba_600_300A francia válogatott 2-0-ra legyőzte Nigéria csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság hétfői első nyolcaddöntőjében.

Az első 20 percben kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a nigériaiak egyszer ugyan betaláltak a kapuba, de a gólt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Két perccel később az afrikaiak kapusának kellett bravúrral hárítania Pogba 12 méterről, kapásból megeresztett lövését. A szünetig jó iramú, ugyanakkor küzdelmes mérkőzést vívtak a felek, a középpályán mindkét együttes könnyen átrohant, a labda leggyakrabban valamelyik tizenhatos környékén volt játékban. A veszélyes szituációk és a helyzetek ellenére az első félidőben egyik csapatnak sem sikerült előnyhöz jutnia.

Fordulás után úgy tűnt, a franciák visszavettek a tempóból, hagyták kibontakozni riválisukat, de a nigériaiaknak nem sikerült igazán veszélyes akciót vezetniük. A hajrához közeledve az európai együttes egyre inkább igyekezett eldönteni a mérkőzést, gyakran hosszú percekre a kapujához szegezte ellenfelét, de Benzema előbb nagy helyzetben a kapusba lőtt, majd Cabaye 18 méterről a keresztlécet találta telibe. A hajrához közeledve aztán Enyeama kapus hibáját kihasználva Pogba váltotta gólra a francia mezőnyfölényt, a nigériaiakon pedig az látszott, nem hisznek az egyenlítésben. A hosszabbítás perceiben végül Yobo öngólja bebiztosította a franciák sikerét és továbbjutását.

79. perc: Valbuena bal oldali szögletére Enyeama rosszul mozdult ki, csak beleütni tudott a labdába, amelyet így Paul Pogba kissé jobbról, kilenc méterről a kapu közepébe fejelt (1-0).

91. perc: Valbuena adott be jobbról, a labdára egyszerre érkezett Griezmann és Yobo, a játékszer utóbbi lábáról a kimozduló Enyeama mellett a kapuba gurult (2-0).

A francia válogatott a negyeddöntőben a ma esti Németország-Algéria összecsapás győztesével találkozik majd pénteken.

Nyolcaddöntő:

Franciaország-Nigéria 2-0 (0-0)
Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 67 882 néző. Vezette: Mark Geiger (amerikai)
Gól: Pogba (79.), Yobo (91., öngól)
Franciaország: Hugo Lloris – Mathieu Debuchy, Raphael Varane, Laurent Koscielny, Patrice Evra – Mathieu Valbuena (Mohamed Sissoko, 92.), Paul Pogba, Blaise Matuidi, Yohan Cabaye – Karim Benzema, Olivier Giroud (Antoine Griezmann, 62.)
Nigéria:  Vincent Enyeama – Efe Ambrose, Joseph Yobo, Juwon Oshaniwa, Kenneth Omeruo – Ahmed Musa, Ogenyi Onazi (Ruben Gabriel, 59.), John Obi Mikel, Victor Moses (Uche Nwofor, 89.) – Peter Odemwingie, Emmanuel Emenike.

(MTI)