A Gerevich-Kovács-Kárpáti viadalon köszöntik a kardvívás nagyjait

Shares

Szilágyi ÁronAz augusztusi világbajnokság előtti utolsó hazai rangos vívóeseményre kerül sor a hétvégén Budapesten: szombaton és vasárnap a Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix keretében találkozik a férfi kardvívók nemzetközi mezőnye.

A GP-n – amely hagyományosan a szakág egyik legkiemelkedőbb versenye – ezúttal is erős mezőny szerepel, a hazai szövetség tájékoztatása szerint csaknem 120 kardozó lép pástra, köztük az oroszok, az olaszok, a németek, a franciák és a dél-koreaiak legjobbjai.

A férfi kardozók bő öt évtizedes múltra visszatekintő budapesti versengése a szakág legendás képviselőinek, az összesen 19-szeres olimpiai aranyérmes Gerevich Aladárnak, Kovács Pálnak és Kárpáti Rudolfnak emléket állítva 2000 óta szerepel a jelenlegi elnevezéssel a versenynaptárban.

A nagy elődök eredményes utódja, a Londonban olimpiai aranyérmes Szilágyi Áron először vív itthon nemzetközi versenyen ötkarikás győzelme óta. A Vasas 23 éves klasszis kardozója – aki időközben a világranglistán átvette a vezetést – tavaly a budapesti GP-n ezüstérmet nyert, az év eddigi két Világkupa-viadalán, Madridban és Padovában pedig egyformán harmadik lett, vagyis kijelenthető: jó formában vív, tart a londoni lendülete.

Mestere, egyben a kardozók fegyvernemi vezetőedzője, Somlai Béla irányításával a spanyolországi és az olaszországi Világkupa-fordulón az első, illetve a második helyen végzett a magyar válogatott. Egyéniben viszont eddig csak Szilágyi nyújtott kiemelkedőt, így most hazai környezetben kínálkozik lehetőség a bizonyításra. A magyar színeket a szabályok engedte nevezési limitet kihasználva 12 kardozó képviseli.

A selejtező szombaton 9 órakor kezdődik az Angyalföldi Sportközpontban, és ugyanott zajlanak majd vasárnap 9 órától a 64-es tábla küzdelmei. A nyolcas döntő helyszíne a Nemzeti Sportcsarnok lesz, a GP zárószakaszának asszóit vasárnap 15 órától lehet majd figyelemmel kísérni.

A finálé előtt köszönti a szövetség a magyar kardvívás nagyjait. Csampa Zsolt elnök meghívta a kard szakág valamennyi élő olimpiai és világbajnokát. Az ünnepségre 24 bajnokot várnak a szervezők, a legidősebb az Egyesült Államokban élő, 1956-os első helyezett Hámori Jenő, a legfiatalabb Szilágyi Áron.

A meghívottak: Hámori Jenő, Horváth Zoltán, Pézsa Tibor, Bakonyi Péter, Kovács Tamás, Marót Péter, Hammang Ferenc, Gerevich Pál, Gedővári Imre, Nébald György, Nébald Rudolf, Nagyházi Zoltán, Szabó Bence, Csongrádi László, Bujdosó Imre, Abay Péter, Köves Csaba, Navarrete József, Ferjancsik Domonkos, Boros György, Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Szilágyi Áron.

A kardtalálkozó ezzel még nem ér véget, hétfőn Gödöllőn BEK-viadalt rendeznek. A magyar színeket a bajnok Vasas és a házigazda GEAC képviseli. A verseny 10 órakor kezdődik a Szent István Egyetem sportcsarnokában, a döntő 12:30-kor lesz.

(MTI)