A Groupama Arénában játszik majd a labdarúgó-válogatott

Csanyi Sandor_440A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint akkor lehet erős a válogatott, ha a klubcsapatok jól szerepelnek az európai kupákban, és vannak futballisták, akik a legjobb bajnokságokban játszanak.

Mennyire elégedett az U19-es válogatott szereplésével a hazai rendezésű Európa-bajnokságon?
– Örülök, hogy kijutottunk az U20-as világbajnokságra, de a portugálok elleni 6-1-es vereség csalódás volt. Meg kell azonban említeni, hogy a többi csapatban olyan játékosok is játszottak, akik a saját országukban, illetve külföldön a topligákban szerepelnek. Eközben nálunk játszott NB III-as, valamint egyébként kevés játéklehetőséget kapó focista is. Márpedig akkor lehet erős az utánpótlás-válogatott, ha a fiatalok rendszeresen tudnak játszani. Mint ahogy erős válogatott is csak akkor lehet, ha a klubcsapatok jól szerepelnek az európai kupákban, és vannak olyan futballistáink, akik a kontinens legjobb bajnokságaiban játszanak. Persze most is vannak jó focistáink. Remélem, hogy eredményesen tudják majd felvenni a harcot a nem túl nehéz, de nem is nagyon könnyű selejtezőcsoportban az ellenfeleinkkel.

A Double Pass még nem végzett a magyarországi futballakadémiák felmérésével, de már számos kritikát fogalmazott meg a rendszerről. Változhat valami a kö-zeljövőben, vagy megvárják az átalakításokkal a belgák munkájának lezárását?
– Az akadémiák munkája folyamatosan javul. Az első felmérés alapján a belga cég megjelölte azokat a hiányosságokat, amelyeket ki kell javítani ahhoz, hogy nemzetközi szintűvé váljanak az intézmények. Ezek egy részéről a klubok nem tehetnek. Volt olyan észrevétel, hogy kevés a jó pálya, de most vagyunk a pályaépítések közepén. A kritikákra folyamatosan próbálunk reagálni. Bízom abban, hogy két év múlva, amikor a harmadik vizsgálat után elkészül a minősítés, abban már kiváló akadémiákról lesz szó, és olyan jelentést tesznek le az asztalunkra, amelyre építhetjük az utánpótlásra szánt állami támogatások szétosztásának rendszerét.

Kikérték-e a Magyar Labdarúgó Szövetség véleményét a Puskás Ferenc Stadion terveiről?
– Vági Márton főtitkár és Studniczky Ferenc, a versenybizottság elnöke részt vett a tervezési munkálatokban, a labdarúgás szakmai követelményeit, az MLSZ igényeit folyamatosan képviselte. Továbbá az UEFA is küldött szakértőket a kérésünkre. Ők is minősítették a stadion terveit, hogy megfeleljenek a szakmai követelményeknek.

2018-ig, az új stadion elkészültéig hol fog játszani a magyar válogatott?
– A Ferencváros Üllői úti stadionjában.

Metropol

This entry was posted in Egyéb, Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.