A Győrből elüldözött Kiss László visszatérés előtt áll

Shares
Kiss László, Dávid Imre, 440

Balról: Dávid Imre örökös, tiszteletbeli elnök és Kiss László (Fotó: jochapress.hu)

Barátai tanácsai ellenére utazott a koreai Universiadéra Kiss László, örökös evezős mesteredző-jelölt. A kiváló szakember Szöulban két hetet töltött életveszélyes állapotban, kórházban. Hazaérkezése óta a jochapress.hu másodszor érdeklődik hogyléte iránt.

„Köszönöm kérdését, lassan javulgatok”- válaszolt a sportágban leginkább csak „Fater” becenévre hallgató szakember. „Nagyon szerettem volna a helyszínen tanácsokat adni az általam felkészített normálsúlyú nyolcasnak, de az lett a vége, hogy amikor ők hazafelé repültek, én még javában a kórházban voltam.”

 – Utólag persze mindenről értesült. Elégedett volt tanítványai ötödik helyével?

Hirdetés

„A sportág ismerői jól tudják: a normál súly annyit jelent, hogy 90-100 kilós „jegenyék” lapátolnak ezekben a hajókban. Ehhez képest én kénytelen voltam a nyolc ember közé három könnyűsúlyút is betenni, mert egyszerűen nem volt több, valóban normál súlyú emberünk. Ez azt jelenti, hogy ezek a vékonyabb fiúk legfeljebb 75 kilósok. A két kategória közötti izomerő különbségről hadd ne beszéljek. Ezt előrebocsátva ez az eredmény jónak mondható. Három hajó verhetetlen volt, a negyedik oroszoktól viszont csak tizedmásodpercekkel kaptunk ki.”

 – Akik ismerik Önt, azok tudják: amint jobban lesz, visszatér a sportágba. A hírek szerint két helyen is várják…

„A Ferencvárosban mint „ősfradistának”, sokéves edzői múltam van, oda bármikor mehetek, és szívesen is megyek, amint tehetem. A Győri Vízügy esete kicsit pikánsabb, hiszen onnan a 2014-ben szerzett kilenc bajnoki érem ellenére tavaly formálisan elüldözött egy Bártfai Márton nevű „úriember”. Idén azután Bártfai előbb kiesett a szövetség elnökségéből, majd a népharag a klubból is elkergette. Másnaptól ott is szívesen látnak – ez a lehetőség nekem hatalmas erkölcsi elégtételt jelent. Remélem, olyan állapotba kerülök előbb-utóbb, hogy mindkét helyen tudok 1-2 napos munkára vállalkozni.”

 – Jelenleg rehabilitációs kúrán vesz részt, de a sportág történései most is érdeklik. Mit vár a hónap végén, Franciaországban esedékes világbajnokságtól?

„Óriási jelentősége van a Vb-nek, hiszen rengeteg olimpiai kvóta sorsa dől majd ott el. Magyar részről a legnagyobb eséllyel a szolnokiak váltott evezős kettőse, Simon Béla és Juhász Adrián (edzőjük Molnár Dezső) indul, akik az évközi eredményeik alapján reálisan remélhetik, hogy bekerülnek az első tizenegy közé. A többi magyar indulónak kivétel nélkül még nehezebb dolga lesz, mint a kétevezősöknek.”