A Győri ETO hazai pályán is legyőzte a címvédőt

Shares
Győr, 2016. november 4. A győri Eduarda Amorim (k) a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Győri Audi ETO KC - CSM Bucuresti mérkőzésen Győrben 2016. november 4-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Eduarda Amorim négy gólt szerzett. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjébe, miután a csoportküzdelmek során másodszor is legyőzte – immár a várandós Heidi Löke nélkül – a címvédő román CSM Bucuresti csapatát, és négy forduló után is százszázalékos.

A Győr sikerrel vette az első három akadályt – közte az egy héttel ezelőtti bukaresti fellépését -, míg a CSM nem csak az ETO-tól, hanem a dán Midtjyllandtól is kikapott. Az előző idényben a CSM és a Győr vívta a döntőt, és a románok büntetőkkel bizonyultak jobbnak.

A mérkőzés előtt egy órával kiadott klubközlemény szerint Heidi Löke – akit a világ legjobb beállósának tartanak – gyermeket vár, így ebben a szezonban már nem lép pályára. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég sztár támadásban és védekezésben is szinte pótolhatatlan, ráadásul honfitársa, a kapus Karin Grimsbö sérülése sem jött még rendbe.

Hirdetés

Az első gól a hazaiaké volt, ám utána húsz percig a románok vezettek 1-2 góllal. A kiállítások miatt nem alakult ki folyamatos játék. Időkérés után feljavult az ETO támadójátéka, sikerült fordítani is, ám a vendégek rendezték soraikat, és a lefújás pillanatában dobott góllal 13-11-es előnnyel vonulhattak pihenőre.

A fordulás után rövid ideig a Bucuresti irányított, 16-13-ra vezetett már, ám erre 6-1-es rohammal válaszolt a Győr, elsősorban Nora Mörk volt elemében, ebben a szakaszban ötször talált be. Időt kértek a vendégek, ám Kiss Évával alig bírtak, aki még büntetőt is hárított.

Eladott labdákból azonban mégis felhozta a magyar bajnok a riválisát, így 20-20-ról és hazai emberhátránnyal indult az utolsó negyedóra. Amikor pedig a vendégek voltak létszámhátrányban, ellépett az Audi 24-21-re. Megroppant a címvédő, sorra adta el a labdákat, és az 55. percben 29-23 volt az állás. A vége már igazi örömjátékot hozott.

Hirdetés

A csoportokból az első három helyezett jut a 12-es középdöntőbe, és viszi magával az egymás elleni eredményeket. A Győr a mostani győzelmével már biztosan továbblépett.

Győr, 2016. november 4. A győri Jana Knedlikova (k) és Martin Berenguer, a CSM Bucuresti játékosa (j) a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Győri Audi ETO KC - CSM Bucuresti mérkőzésen Győrben 2016. november 4-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A győri Jana Knedlikova (k) és Martin Berenguer küzd egymással. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ambros Martín: „A siker kulcsa ma is mint mindig a Csapat! Minden meccsen van olyan játékos, aki hátára veszi a csapatot. Nehéz volt Heidi nélkül pályára lépnünk, de örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen fantasztikus dolog történik vele. A csapatnak azonban ez egy nagyon jó teszt volt arra, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk egyik legjobb játékosunk nélkül. A továbbiakat tekintve feladatunk, hogy alaposan feltárjuk és kielemezzük a mérkőzéseinkre jellemző hullámzó teljesítmény okait. Várjuk a következő állomást.”

Jakob Vestergaard:A második félidő katasztrófa volt számunkra, az elsővel azonban elégedett vagyok. A másodikban mutatott teljesítményünk óriási csalódás nekem, a védekezésünk felpuhult, ami annak is köszönhető, hogy Mörk fantasztikusan támadt ellenünk, Éva a kapuban zseniális teljesítményt nyújtott. Könnyű hibákat kezdtünk el elkövetni, ezek miatt is mondhatom, hogy csalódott vagyok a teljesítményünk miatt. Gratulálok az ETO-nak. Nem egyszerű elveszíteni egy kulcsjátékost, de nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ma ezzel éljünk. Vissza kell térünk a munkához, nagyon nehéz meccsek várnak még ránk.”

Nora Mörk: „Saját magam sokkal jobban játszottam most mint az előző meccsen. Nagyon nagy bizonyítási vágy volt bennem, hogy magamnak és Ambrosnak is bizonyítsam, van itt keresni valóm. Kiss Évi teljesítményére nincsenek szavak. Nagyon jó szinten vagyunk most, élveztük a játékot, és egy fantasztikus közönség volt ma itt Győrben.”

Saurina Ayglon: „Az első félidő nagyon jó volt mindkét meccsen, aztán nem tudom miért, de áramszünet következett nálunk. Nora és Kiss Évi megnehezítették nagyon a dolgunkat. Rengeteg hibával játszottunk, és sok ellentámadási lehetőséget adtunk az ETO-nak, amit ők ki is használtak.”

Női kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport, 4. forduló:

Győri Audi ETO KC – CSM Bucuresti 33-25 (11-13)
Győr: Kiss É., Grimsbö (kapusok), Amorim 4, Bódi 2, Broch 5, Görbicz 3, Groot 3, Hársfalvi, Hudák, Korsós, Mörk 11, Orbán 2, Pál, Puhalák, Tóth G. 3. Edző: Ambros Martin.
Bucuresti: Ungureanu, Grubisic, Iordache (kapusok), Ayglon 2, Bazaliu, Bradeanu 2, Curea, Dache, Gulldén 2, Lobach 1, Manea, Martin 3, Mehmedovics 6, Niombla 7, Torstensson 2, Varzaru. Edző: Jakob Vestergaard.