A háromszoros olimpiai bajnok Alexander Karelin a Vasas SC-t erősíti!

Shares

BudaPest Birkozó VBA birkózó világbajnokság utolsó napján együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a sportág ikonja,  a háromszoros olimpiai bajnok orosz Alexander Karelin, valamint Markovits László a Vasas Sport Club elnöke.

A felek megállapodtak, hogy a jövőben a Dinamo Novoszibirszk birkózó egyesület, valamint a Vasas birkózó szakosztálya szoros szakmai együttműködést alakít ki, amely elősegítheti az idén 90 éves orosz és 102 éves magyar klub sportszakmai fejlődését. Erről a sportdiplomáciai sikerről kérdeztük Markovits Lászlót, a Vasas elnökét.

Hogyan sikerült ezt a megállapodást tető alá hozni?
– A Vasas-család erejét és összetartozását tükrözi ez a megállapodás, hiszen a Vasas egy másik szakosztályát is támogató közös ismerősön keresztül kerültünk kapcsolatba a világhírű birkózóval. A kapcsolatfelvétel emiatt nagyon gyorsan és könnyen ment, lenyűgőző volt Alexander Karelin hozzáállása és szemlélete. Első mondata az volt, hogy „aki az én barátomnak a barátja, az az én barátom is”. A személyes szálon túlmenően, természetesen kellett a Vasas birkózásának százegy éves sikeres múltja is.

Gratulálunk mindehhez. Az aláírást követően mik lesznek a következő lépések?
– Mint minden kapcsolat kezdeténél, az alapokat az aláírással teremtettük meg, magát az együttműködést a gyakorlatban pedig többek között egy közös edzőtáborozással tervezzük elindítani. Mindkét fél számára egyértelmű, hogy a műhelyek fejlesztése, a szakmai továbbképzés elengedhetetlen ahhoz, hogy sportolóink fejlődjenek és mindenki a saját nemzeti válogatottjában is minél sikeresebb legyen. Ahogy a birkózósportnak összefogásra, úgy a kluboknak is szükségük van egymás támogatására. A célok megvalósításához biztosan segítséget adhat az a több százmillió forint, amit az állam a sportági szakszövetségeknek – ezen belül a birkózásnak is – nyújt a sportágfejlesztési program keretében. Számunkra nagyon időszerű ez a megállapodás, hiszen olyan megújult infrastrukturális háttérrel rendelkezünk, amely feltétlenül elősegítheti az ilyen szintű partnerséget.

A szakmai előnyökön túl, mindenképpen jelentős sportdiplomáciai siker is ez a Vasas Sport Clubnak…
– Általában a csapatsportágakra jellemző az, hogy együttműködési megállapodásokat kötnek külföldi klubokkal, ezzel is szélesítve a klub lehetőségeit és kapcsolatrendszerét. Nagyon örülök, hogy most sikerült egy egyéni sportágban is tető alá hozni egy ilyet, ráadásul, egy olyan legendával együttműködve, aki sportágának egyik legeredményesebb és legelismertebb egyénisége. Hiszem azt, hogy a Vasas minden szempontból nagyon sokat profitálhat ebből az együttműködésből.

Forrás: Vasas SC, fotó: Dicső Zoltán