A Honvéd megelőzte a Videotont

Shares
Felcsút, 2017. április 8. Murka Benedek, a Vasas győztes góljának szerzője a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2017. április 8-án. MTI Fotó: Marjai János

Murka Benedek, a Vasas győztes góljának szerzője a felcsúti Pancho Arénában ünnepel. MTI Fotó: Marjai János

Az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Vasas 2-1-re nyert Felcsúton a Videoton ellen, míg a Budapest Honvéd egyetlen góllal nyert Sopronban a szombathelyi Haladás ellen.

Az első félidőben a Honvéd többször is letámadással hozta zavarba a szombathelyi együttest, s az első nagy helyzetet is a vendégek alakították ki, de Király Gábor hárított. A Haladás a játékrész végén jutott el helyzetig, a túloldalon Gróf volt a helyén.

A fordulást követően sokáig még kevesebb izgalom történt a pályán, egy-egy keményebb, durva belépőt, illetve heves reklamálást leszámítva nem sok minden borzolta a kedélyeket. A hajrában egy Bosnjak-fejest kellett Lovricnak a gólvonalról kifejelnie. Ezt követően a Honvéd került fölénybe az utolsó percekre, Eppel Márton pedig egy elképesztően szerencsés góllal – közeli fejese után a bal oldali kapufáról a vállára pattant vissza a labda, amely onnan került a hálóba – megszerezte a három pontot a fővárosiaknak. Az utolsó pillanatban még egy nagy szerencséje volt a kispestieknek, ugyanis Baráth ügyetlen fejesét követően a saját kapujának keresztlécére pattant a labda.

Hirdetés

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Haladás — Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Sopron, 2130 néző, v.: Erdős
Gól: Eppel (88.)
Haladás: Király – Polgár, S. Wils, Jagodics, Devecseri – Jancsó (Kiss B., 82.), Iszlai, Kovács L., – Rácz (Bosnjak, 66.), Williams (Kiss T., 76.), Mészáros.
Budapest Honvéd: Gróf – Lovric, Kamber, Baráth – Ikenne-King (Villám, 92.), Gazdag (Koszta, 83.), Hidi, Zsótér, Nagy G. – Eppel (Balázs, 92.), Lanzafame.

A Vasas utolsó másodperces góllal győzte le a Videotont

Jóval élesebben kezdte a találkozót a Vasas, Mohamed Remili szép szabadrúgásgóljával meg is szerezte a vezetést. A Videoton rögtön sebességet váltott és helyzeteket alakított ki, egyenlíteni azonban nem tudott. A gólhoz a fővárosi gárda állt közelebb, amikor a 41. percben Berecz a felső lécet találta el. Az első félidő hosszabbításában jött a székesfehérváriak találata, amikor Suljic beadását Felix Burmeister továbbította a saját kapujába.

Szünet után mindkét együttes a vezetés megszerzéséért mozgósított nagy erőket: előbb Scepovic ziccerét védte Nagy, majd Lazovic lőtt kapu fölé, végül a túloldalon Berecz közeli próbálkozását fogta Kovácsik. Berecz újabb – ezúttal távoli – lövését ütötte a fehérvári hálóőr kapufára, majd nem sokkal később mindkét csapat tíz emberre fogyatkozott. Pár perc múlva Manjrekar a második sárgája után szintén mehetett idő előtt zuhanyozni. A slusszpoén a Vasasé volt, a találkozó utolsó másodperceiben Murka Benedek góljával megnyerte a találkozót.

Videoton FC – Vasas FC 1-2 (1-1)
Felcsút, 2469 néző, v.: Szabó Zs.
Gól: Burmeister (45. – öngól), illetve Remili (6.), Murka (90+3.)
Kiállítva: Lazovic (78.), illetve Hangya (78.), Majrekar (82.)
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Hadzic, Szolnoki, Pátkai, Suljic – Scepovic, Lazovic.
Vasas: Nagy G. – Kleisz, Ristevski, Vaskó, Burmeister, Hangya – Berecz, Manjrekar, Ádám (Debreceni 88.) – Remili (Gaál B. 23.), Saglik (Murka 84.)

Paksi pontszerzés Újpesten

Az Újpest volt kezdeményezőbb a mérkőzés elején, de fölénye meddőnek bizonyult. A vendégek büntetőből váratlanul vezetést szereztek, a bekapott gól pedig nagyon megzavarta a hazaiakat. A Paks könnyen megduplázhatta volna előnyét, de előbb egy gyors ellentámadás végén Hahn nagy helyzetben célt tévesztett, majd Bartha László második 11-esét Kovács kivédte.

A folytatásban is a Paks kontrái voltak veszélyesebbek. A játékot Jonathan Steve Heris beállása változtatta meg, ugyanis az újpesti játékos első labdaérintéséből betalált. Az egyenlítéstől a vendégek zavarodtak meg, s előbb kapufa, majd Molnár bravúros védése, végül a lest jelző bíró mentette meg őket a góltól. A hajrára rendezte sorait a Paks, így sikerült megőriznie az eredményt és egy pontot elvinnie Újpestről.

Újpest FC — Paksi FC 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1568 néző, v.: Karakó
Gól: Heris (65.), illetve Bartha (24., 11-es)
Újpest FC: Kovács Z. (Banai, a szünetben) – Balázs B., Kálnoki Kis, Pávkovics, Mohl – Windecker, Cseke – Balogh B., Bardhi (Perovic, 85.), Andric (Heris, 64.) – Diarra.
Paksi FC: Molnár P. – Szalai A., Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp K. (Lenzsér, 52.) – Haraszti (Vernes, 63.), Bertus, Bartha, Hajdú Á. – Hahn.

Könnyedén nyert az MTK

Az MTK futballozott támadóbb szellemben az elejétől kezdve, s bár az első helyzetei kimaradtak, a szünetig így is kétgólos előnybe került.

A fordulás után sem tudott változtatni a játékán a Mezőkövesd, továbbra is a budapesti csapat akciói voltak veszélyesebbek. Előnyét ugyan nem sikerült növelni, de így is simán nyert, mivel a vendégek egyetlen helyzetet sem tudtak kialakítani.

MTK Budapest — Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (2-0)
Új Hidegjuti Nándor Stadion, 1264 néző, v.: Farkas Á.
Gól: Torghelle (37.), Baki (42.)
MTK: Petkovic – Baki, Grgic, Poór, Vadnai – Vass Á., Borbély – Kolomojec, Kanta (Katona, 92.), Vogyicska (Nikházi, 46.) – Torghelle (Martínez, 88.)
Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák, Balogh B., Gohér (Baracskai, 68.) – Tóth B., Egerszegi – Pauljevic, Strestík (Dinjar, 82.), Molnár G. – Diallo (Kink, 68.)

Emberhátrányban nyert a Debrecen

A kiesés elől menekülő két csapat találkozóját meglepetésre a vendégek kezdték jobban, és alig telt el tíz perc, máris megszerezték a vezetést. A gyirmótiak a folytatásban is egyenrangú ellenfelei voltak a hazai együttesnek, sőt több veszélyes ellentámadást is vezettek.

A második félidőben átvette az irányítást a DVSC, amely Dusan Brkovic fejesével egyenlített, de néhány perc múlva emberhátrányba került: éppen a gólszerző kapta meg második sárga lapját. A debreceniek azonban tovább támadtak, és végül a 91. percben Mészáros Norbert fejesgóljával megszerezték a három pontot.

Debreceni VSC — Gyirmót FC 2-1 (0-1)
Debrecen, 2238 néző, v.: Bognár
Gól: Brkovic (62.), Mészáros N. (91.), illetve Simon A. (8.)  Kiállítva: Brkovic (66.)
DVSC: Danilovic – Osváth (Könyves, a szünetben), Brkovic, Mészáros N., Ferenczi J. – Jovanovic, Tőzsér, Filip, Feltscher (Handzic, 64.), Holman – Suk (Sekulic, 70.)
Gyirmót: Nagy S. – Áchim, Bojovic, Radeljic, Tamás – Bori, Kolcák, Simon A. (Madarász, 64.), Kiss M. – Bebeto (Novák, a szünetben, Csiki, 82.), Antonov.

(MTI)