A Juventus ott van a döntőben

Shares

Dybala_Higuain_MandzukicA Juventus kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, ahol június 3-án vélhetőleg a Real Madrid lesz a torinói csapat ellenfele.

De ne szaladjunk ennyire előre, a kedd esti visszavágón az volt a kérdés, hogy a Monaco milyen gyorsan tud két gólt lőni Gianluigi Buffon kapujába, amivel a francia gárda összesítésben kiegyenlíthetett volna.

A kérdés azonban költői maradt, mert az AS Monaco hiába kezdte aktívabban a mérkőzést, az igazi átütőerő hiányzott a vendégek játékából. Radamel Falcao most sem volt elég éles a kapu előtt, míg a tinédzser Kylian Mbappé az első játékrészben kissé megszeppenve játszott.

Massimiliano Allegri számára kellemetlen meglepetés volt, hogy a csapatba visszatért Sami Khedira már a 10. percben megsérült. A német játékost Claudio Marchisio váltotta és pótolta tökéletesen.

A 33. percben Dani Alves kapu elé ívelt labdáját Mario Mandzukic rögtön kapura fejelte, ám honfitársa Danijel Subasic hárítani tudott, a kipattanó labdát azonban a hórhorgas horvát csatár a léc alá vágta (1-0).

Virtuálisan már ez a találat is eldöntötte a párharc sorsát, ráadásul a Monaco innentől kezdve többé-kevésbé a hitét is elveszítette abban, hogy ezen az estén csodát tehet Torinóban.

A 44. percben egy távoli lövést után Subasic kiöklözte a mezőnybe a labdát, a helyzetet rögtön felismerő Dani Alves pedig kapásból, védhetetlenül lőtt a Monaco hálójába (2-0). A brazil játékos számára jutalomjáték volt a két elődöntö, hiszen a három gólpassz után Dani Alves ezzel a bombagóllal feltette az i-re azt a bizonyos pontot….

Mandzukic_Alves

A második játékrészben talán már könnyedebben játszott a Juventus, Allegri nem is hagyta szó nélkül, amikor egyre nagyobb területet adtak át a Monacónak.

A ma kissé szürkébben játszó Paulo Dybala cseleit lekövetni sem tudták, az argentin irányítót szabályosan nem tudták elválasztani a labdától. Az 54. percben Allegri mégis lecserélte Dybalát, helyére Juan Cuadrado érkezett, aki majdnem első labdaérintésre gólt szerzett.

A 69. percben érkezett Thomas Lemar és a Monaco szépítő találata: Kylian Mbappé remekül került a hazai védők mögé és Joao Moutinho beadását a Monaco 18 éves csatára mindössze két lépésről vágta Buffon kapujába (2-1).

A Juventus a Bajnokok Ligájában 690 perc után kapott ismét gólt, amivel a torinóiak megdöntötték a legendás AC Milan 2004/05-ös 623 perces, a 95/96-os Ajax 658 perces és a 2007/2008-as Chelsea 686 perces rekordját is.

A leghosszabb kapott gól nélküli sorozata a Bajnokok Ligájában az Arsenalnak van, a londoni klub 2005. szeptember 27. és 2006. május 17. között 995 percen át nem kapott gólt. Ebből 853 percen át a német Jens Lehmann állt az „Ágyúsok” kapujában. Gigi Buffon mostani rekordja „csak” 600 perces.

Visszatérve a mérkőzésre: említésre méltó eset, hogy az egykori torinói játékos Kamil Glik egy öszecsapás során brutálisan, a stoplissal taposta meg Gonzalo Higuain combizmát. Nem véletlenül maradt lenn a földön az argentin csatár, aki az ápolást követően éktelen haragra gerjedt a könyörtelen lengyel játékosal szemben, aki megúszta az esetet.

A végén Glik még Mandzukiccsal is összeszólalkozott, ám szerencsére nem fajult tetlegességig a konfliktus.

A Juventus ebben a BL-sorozataban bebizonyította, hogy a legszervezettebbn játszó csapat, Allegri minden posztra megtalálta a megfelelő embert, akiket tökéletesen készített fel. A három védővel felálló Juventus a kieséses szakaszban egyetlen gólt kapott, így alaposan fel lesz adva a lecke a Real Madridnak is.

A két gárda 1998-ban emlékezetes finálét vívott egymás ellen, akkor Amszterdamban Predrag Mijatovics egyetlen találata döntött a Real Madrid javára.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés:

Juventus FC — AS Monaco 2-1 (2-0)
Torino, Juventus Arena, 40 244 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland)
Gól: Mario Mandzukic (33.), Dani Alves (44.), ill. Kylian Mbappé (69.)
Juventus: Buffon — Barzagli (M. Benatia, 85.), Bonucci, Chiellini — Dani Alves, Pjanic, Khedira (Marchisio, 10.), Alex Sandro — Dybala (Cuadrado, 54.), Mandzukic — Higuain.
ASM: Subasic — Raggi, Gli, Jemerson — Sidibé, Joao Moutinho, Bakayoko (V. Germain, 78.), Mendy (Fabinho, 55.) — Bernardo Silva (T. Lemar, 69.) — Falcao, Mbappé.

Továbbjutott: kettős győzelemmel és 4-1-es összesítéssel a Juventus.