A kézilabdapályán nem volt nyerő a 21-es szám

Shares
Juhász Károly (Gyöngyös) a labdával. Fotó: gykk.hu

Juhász Károly (Gyöngyös) a labdával. Fotó: gykk.hu

Pénteken egy-egy mérkőzést rendeztek a K&H férfi és női ligában is, érdekesség, hogy Gyöngyösön és Mosonmagyaróváron is 21-21-es döntetlen született.

Mosonszolnokon a szünetben öt góllal vezettek a hazaiak, majd fordított a Békéscsaba, ám egy másodperccel a vége előtt büntetőből egyenlített a Mosonmagyaróvár. A hazaiaknál Bízik Réka 9, míg Kopecz Barbara 6 gólt szerzett, a Békéscsabában Natalja Vaszilevszkaja 5 gólig jutott.

Gyöngyösön a hazaiaknál Lele Ákos 5 gólt szerzett, míg a vendégeknél Radoszlav Antl 8 találatot jegyzett.

Tóth Edmond, az Eger vezetőedzője: „Az történt, amire készültünk, csúcsrangadót játszottunk, amiből mi más jöhetett volna ki, mint egy nagyon szoros, küzdelmes végjáték? Volt egy kis problémánk az elején, a túlzott akarásnak görcsösség lett a vége. Nagy nehezen vissza tudtunk jönni, és egy kiegyenlített második félidőt játszottunk. Úgy érzem, a végén egy kicsit szerencsénk is volt, két nagyon fontos labdát szereztünk, amiből gólt lőttünk, és hétméterest kaptunk. Igazságosnak érzem a döntetlent, de gratulálok az ellenfélnek is, ez egy nagyon értékes pont a számunkra, mert úgy gondolom, nem sokan fognak itt nyerni.”

Debre Viktor, a Gyöngyös vezetőedzője: „Azt kaptam, amire számítottam, igazi rangadót játszottunk. Az elején hiába léptünk el, cserélnünk kellett, belefáradtunk, az ellenfelünk pedig ezt kihasználva visszajött a meccsbe. Nagyon küzdelmes, ki-ki mérkőzés volt, amin úgy érzem, egy kicsit túlzottan tiszteltük az ellenfél kapusát, keveset lőttünk kapura, pedig ezúttal nem nyújtott olyan kimasgaló teljesítményt, ami miatt tartanunk kellett volna tőle. A végén megvolt az esélyünk a győzelemre, de két egyéni, buta hibával visszahoztunk az ellenfelet a mérkőzésbe. Ilyen hibákat nem szabadna elkövetni, de mindenki ember, erre is számítani kell sajnos. Gratulálok az ellenfélnek, mindent megtettek a győzelemért.”

K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló:

B.Braun Gyöngyös – Eger SBS-Eszterházy 21-21 (12-10)

Gyöngyös: Hudák, Ivanisevic (kapusok), Duris 1, Hegedűs 3, Juhász K. 1, Kovacsics P. 1, Lele 5 (2), Mester, Mikita M., Németh T. 2 (2), Országh 1, Rasic 1, Reznicek 3, Rodolfo 3, Sipeki, Urbán.
Eger: Repóth, Stochl (kapusok), Antl 8 (4), Bajorhegyi, Dobó 2, Dutra 2, Kiss G., Lezák, Mátrai, Menyhárt, Padla, Petro 3, Radojevic 3 (1), Szabó P. 1, Szűcs, Vancsics.

Mosonmagyaróvár – EUbility Group-Békéscsaba 21-21 (12-7)
Mosonmagyaróvár: Wéninger, Szemerey, Stojak (kapusok), Bardi, Bízik 9 (7), Bouti, Csala, Dombi 2, Gerháth, Gyimesi 1, Hajtai 1, Katona, Kiss N., Kopecz 6, Lakatos 2, Töpfner.
Békéscsaba: Kölcze, Triffa (kapusok), Balogh, Diószegi, Dukic, Gávai 2, Glusica 3, Kovacevic 2, Mihálffy 2, Terenyi, Vaszilevszkaja 5 (4), Vukajlovic 2, Walfisch 3, Zöldi-Tóth 2.