A kézilabdázás Albertje, Horváth Gábor forradalmasította a szélső játékot

A Veszprém Dózsa-városi Traktor utcából indult hódító útjára és a svájci világbajnokságon, 1986-ban, Bázelben ezüstérmet akasztottak a nyakába. Ennél nagyobb sikere azóta sem volt a férfi kézilabda válogatottnak. Horváth Gábor kapusként kezdte a pályafutását, de jobbszélsőként forradalmasította az egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő sportágat.

„Én akartam a kapuból kikerülni, pedig a Lovassy Gimnázium csapatával ezüstérmet nyertünk az országos középiskolás bajnokságban Németh Csaba testnevelő tanár vezetésével, aki később a VÁÉV SE-nél is edzőm volt.”

 – Ezek szerint a „kinti” játék, a góllövés öröme jobban vonzotta, mint a kapuban való bravúrok bemutatása. Talán még példaképe is volt?

„Persze, mint minden gyerek én is figyeltem a felnőttek játékát. Árgus szemekkel lestem, ahogy Sényi László a szélről nagyot és magasat ugorva repül a hatoson belülre és kanyarított lövéssel szerzi a góljait.”

 – Ezt a megoldást sikeres pályafutása alatt szinte a tökélyre fejlesztette. Sokak szerint forradalmasította a szélső játékot.

„Ez egy kis túlzás, de van benne némi igazság. Bartalos Bélával edzés után nagyon sokáig gyakoroltuk a cunderezést. Nem csak nekem, kapustársamnak is fontos volt a túlórázás, ezzel egymást is segítettük. Mindketten rengeteget profitáltunk ebből.”

 – Olyannyira, hogy a svájci világbajnokságon Dél-Korea elleni elődöntőben tovább fokozta az élményt. Ahogy mondják, lapot kért tizenkilencre.

„Bemutattam a kapusnak a cundert, aki szaknyelven szólva  „lebontott”, mert azt gondolta, hogy a labda őt kikerülve gurul majd a háló felé és ezt ő megakadályozhatja. Csakhogy én egy csuklómozdulattal a feje fölött pörgettem a labdát a kapuba, nagy meglepetésére. Tovább jutottunk, majd a döntőben kikaptunk a jugoszlávoktól. Féltve őrzöm a világbajnoki ezüstérmemet, óriási becsben tartom. Azóta sem sikerült ilyen medált szereznie a férfiválogatottnak.”

 -Maradjunk a technikai bravúroknál, hiszen a húzott labdának és a „pötyi” hetesnek is a magyarországi licenc tulajdonosa. Nem véletlenül húzhatott címeres mezt másodosztályú játékosként!

„Az első a véletlennek köszönhető. Az oroszok ellen játszottunk, amikor egy lövésnél ráütöttek a kezemre és a labda furcsa utat  leírva jutott túl a kapuson. Ezen aztán dolgoztam egy kicsit. Később már szándékosan lőttem így a labdát. A hétméteres azonnali, a kapus lába mellé pattintása pedig őrületbe kergette a hálóőröket. Még készülődtek, totyorogtak, de már ott vigyorgott mögöttük a laszti.”

– Azért van még itt egy emlék a briliáns „horváthgabis” megoldások között, aminek végén kétezer szurkoló vastapsolt. Addig ilyet sem láttunk még.

„Végh Józsi egy kontra végén kicsit magasan lőtte középre a labdát. Lendületből érkeztem, a Délép játékosai lefogták a kezeimet, így csak fejjel tudtam megbólintani, de a kapufáról kifelé pattant.”

 – Ezeket látva írtam egyszer, hogy Horváth Gábor a kézilabdázás Albertje, amiért a többiek cukkolták is.

„Azt mondták, biztos fizetek érte, ha ilyet ír rólam az újságíró. De  nem gondolták komolyan…”

– Amikor szükség volt rá, játszott minden poszton, csak a kapuba nem állt vissza.

„Edzéseken néha igen. Valóban voltam átlövő, amikor a Gyurka Jani és a Molnár Gyuszi sérült volt. Irányítóban Kocsis Palit helyettesítettem. De a beállós poszton is megmérettettem néhányszor, ha a csapat érdeke ezt kívánta.”

– Tagja volt annak a sikeres csapatnak, amely a megyei bajnokságból indulva, minden évben aranyérmet nyerve jutott az NB I-be, ahol azonnal ezüstérmet szereztek. Erre mi volt a magyarázat?

Egyetlen név. Hajnal Csaba. Olyan érzékkel gyűjtötte össze a fiatal játékosokat, hogy az hihetetlen. Ő gondolkodásban, tervezésben, megvalósításban mindenkinél legalább két évvel előrébb járt. Ha ő nincs, Final Four sincs. Mert ennek a klubnak az alapjait ő teremtette meg. Játékosok igazolásában csak nagyon keveset hibázott. S közben folyamatosan építette a klubot.

– Visszatérve önre. Imádott nyerni és játszani. Még fizetett is érte…

„A „húszemeletes” bárjában voltam „kuveros”. Hajnali ötkor értem haza és nem értem oda, amikor a csapat elindult egy dunaújvárosi túrára. Bérelt autóval mentem utánuk. Kiss Szilárd edző csereként azért pályára küldött.”

– De amikor le akarta hívni, a legenda szerint kiszólt neki, hogy nem megyek, mert fizettem azért, hogy kézilabdázhassak…

„Én erre nem emlékszem!”

– A veszprémi két bajnoki aranyérem után gyorsan Ausztriába ment játszani. Miért pont akkor, a sikerek kezdetén?

„Hajnal Csaba már ki akart tenni, mert jöttek a fiatalok. Joósz Attila ment Kremsbe edzőnek és  mivel az Iváncsik Misit nem engedte a szövetség külföldre, engem vitt magával. Négy évet lehúztam ennél a klubnál, egyet pedig Sankt Pöltenben.”

– Kremsben magára haragította az elnököt, mert túl jó kocsit vásárolt.

„Ez úgy pontos, hogy vettem egy 230-as Mercedest és valaki rám küldte az adóhatóságot, hogy honnan van pénzem erre az autóra? Ilyen jó fizetésem van, amikor ilyen az elnöknek sincs.”

– És tényleg honnan volt akkor ennyi pénze?

„Ma már elmondható. Eladásra vettem kocsikat és számítógépek alkatrészeivel is üzleteltem. A haszonból tudtam megvenni a Mercit.”

– Amikor hazatért, hozta magával Joósz Attilát edzőnek Veszprémbe. Akkor  kezdődött a csapat első óriási siker szériája.

„Mocsai Lajost is én javasoltam elnökségi tagként, hogy hozzuk ide. Vele is nagyszerű eredményeink születtek. Ahogy Attilával, Lajossal is KEK-t nyert a csapat.”

– Pedig kihagyta az olimpiai keretéből, nem haragudott rá?

„Volt egy kis mosolyszünet. Az Achillesin-szakadásomból felépülve azt mondtam neki, csak akkor vállalom a felkészülést, ha számít rám és elvisz Szöulba. Megígérte, aztán három nappal az indulás előtt leadatta velem a szerelést. De utána tisztáztuk a dolgot, bocsánatot kért. Én meg elfogadtam.

– Ha edző lenne, hogy rakná össze a Best of Veszprémet, Horváth Gábor nélkül?

„Csak úgy vállalom, ha két nevet is mondhatok. És így sem egyszerű. Bartalos, Mikler – Dzomba, Ulcz, Gyurka, Nagy Laci, Keller Lajos, Gulyás István, Zsigmond Gyuri, Sulic, Éles Józsi, Perez, Pásztor, Iváncsik Gergő.”

– Ha már edző, ki volt a legjobb?

„Mindenkitől sokat tanultam. Kiss Szilárdnál lettem NB I-es játékos. Kaló Sándorral nyertük a klub első bajnoki aranyérmét. Kovács Lászlóval a B-világbajnoki címet. Utána lemaradtunk a Los-angelesi olimpiáról, mert Magyarország nem vett részt rajta. Szerintem akkor egy érmet is buktunk, olyan jó volt a csapatunk.”

– Legyőzhető a Kiel a Final Four elődöntőjében?

„Persze. Miklernek, Nagynak és Ilicnek kell extrát teljesítenie hozzá. Ha a németek csak kilencven százalékon tudnak játszani, tovább is jutunk. Veszprémben most van pénz, jó edző, világklasszis játékosok. Minden adott a végső sikerhez is. Mikor, ha nem most?”
– Kevés olyan kézilabdázó van, aki támogatja egyesületét, amelyikben játszott.
„Amióta visszavonultam, ingatlanokkal foglalkozom. Úgy érzem, rengeteget kaptam a kézilabdától, a klubtól. Kötelességem visszaadni valamit belőle…”

(veol.hu, Donát Tamás, fotó: Zwicker Tamás, jochapress.hu 1-1)