A konok Dujsebajevet súgói alaposan félrevezették!
Rendkívüli indulatözönt váltott ki Talant Dujsebajev távozása, illetve az annak bejelentését követő, vele készült interjú mondanivalójának több pontja is. Olyan olvasói reagálások érkeztek a jochapress.hu-hoz is, amelyek e sorok elkövetőjét is hozzászólásra késztették.
Már a Kielce mesterével volt beszélgetés kiemelt mondata -„Csalódottságot és keserűséget érez” – ugyancsak megosztó erejű. Mert – ha szabad megkérdeznem – ki érezhet nagyobb csalódottságot? Dujsebajev vagy a sportág hozzám hasonló, ugyancsak elkötelezett drukkereinek sokszázezres tömege?
A világ valaha volt egyik legjobb kézilabdázója – akinek edzői sikerlistája mindenképpen tiszteletet parancsol – magyarországi szereplésével jókora öngólt lőtt. Az ő játékosként megszerzett, több évtizedes tapasztalataival plusz az edzői pályán eltöltött évek hozadékával neki pillanatok alatt be kellett volna látnia, hogy amit előzetesen elképzelt, vagy esetleg, amit korábbi csapatainál vagy éppen jelenleg a lengyel Kielcénél mint klubedző meg tudott valósítani, az itt, Magyarországon nem megy! Egyszerűen azért nem, mert ő egyetemi követelményrendszer alkalmazásával kívánta oktatni a kézilabdát, a rendelkezésére állt játékos állomány pedig ennek vételére egyszerűen nem volt alkalmas!
Ismétlem, neki ezt napok alatt át kellett volna látnia, majd hasonló gyorsasággal változtatnia kellett volna az eredeti elképzeléseken. Azok helyett egy sokkal szelídebb szintet megcélozva, a rendelkezésre álló játékosok képességeihez reálisan elérhetőnek feltételezhető követelményeket kellett volna alkalmaznia.
Mikler Roland már Lengyelországban megmondta…
Ám Dujsebajev – bár nyilvánvalóan pillanatok alatt fel tudta mérni a magyar kerettagok reális képességeit és azok határait – mégsem módosított, hanem csökönyösen ragaszkodott az általa elképzeltekhez. Ráadásul mértéktelen fiatalításba kezdett, aminek jelentős része volt a lengyelországi „leégésben”. Amint Mikler Roland az egyik közösségi portálon még a helyszínről elmondta, csak azok a csapatok fiatalítottak kedvükre, akiknek már zsebükben volt az olimpiai kvóta. A többiek – így például az oroszok is – visszavettek a sebességből és többek között ezért is nyertek ellenünk az akkor még sorsdöntőnek vélt Eb-csoportmeccsen.
Ne féljünk leírni: ez esetben az orosz kapitánynak, Torgovanovnak több esze volt, mint Dujsebajevnek, aki a végsőkig és csökönyösen-hajthatatlanul ragaszkodott a lázálmaihoz. Ebben a fiatalítási kampányban nyilvánvalóan rossz tanácsokat is kapott szép számmal a Sótonyi László – Bartók Csaba kettőstől, akik mindketten a saját malmukra is igyekeztek hajtani a vizet. Sótonyi „vastagon” benne volt a csurgói invázióban, amivel jó szereplés esetén saját pozícióit is erősíthette volna Csurgón. Ám egyértelműen csak a Ceglédről hozzá igazolt Bartucz kapusról lehet elmondani, hogy megfelelt, s talán bizonyos esetekben még túl is teljesítette a tőle elvárható szintet.
Bartók ugyancsak elfogult lehet bárkivel szemben, hiszen ő nem csak csapatkoordinátor volt, hanem párhuzamosan, mint játékos ügynök is tevékenykedik. A sok fiatal válogatottbeli fellépése ezért számára sem közömbös, hiszen ha előbb-utóbb valamelyiket sikerül ide-oda „elpasszolnia”, akkor a buta vevőknél az is szempont, hogy valaki hányszoros válogatott…
Bartucz mellett még Bánhidi beépítése minősíthető egyértelműen pozitívnak, a többiek finoman szólva sem sokat tettek hozzá. Faluvégi pedig egyértelműen csődöt jelentett, hiszen rendkívül mechanikus játékát csak az nem láthatta át, akinek be volt kötve a szeme. Császár kétség kívül nem sziporkázott a szerbek elleni két főpróbán sem, de hatalmas nemzetközi rutinja révén még így is többre lehetett volna képes Faluvéginél.
Lékai Máté mindenképpen sokoldalú játékosnak számít
Egyébként Császár sokat játszott klubjában, ez volt az egyik, fő ajánló tényező, ám végül csak kimaradt. Lékait pedig azért mellőzte kitartóan Dujsebajev, mert ő kevés lehetőséget kap klubjában, a Veszprémben. (A miért megérne egy külön misét is!) Ám a spanyol dominanciájú Veszprémben megkapott néhány percek során Lékai többszörösen is bizonyította, hogy kreatív, meglepetésekre mindig kész szervező, akinek feltétlenül helye lett volna a válogatottban. Miként annak az Ilyés Ferencnek is, aki helyett egy ütni bármikor kész Borsos került be első számú védekezőként az alapcsapatba.
Még hosszan lehetne erről elmélkedni, de alighanem az már eddig is kiderült, hogy a magyar kézilabdázás és hívei sokkal inkább csalódottak lehetnek a történtek miatt, mint a komoly hibákat elkövetett Dujsebajev. Aki egyébként úgy viselkedett, mint egy óraadó egyetemi tanár, akinek megvan a fejében a leadni szándékozott tananyag és ő azt lehetőleg szóról szóra vissza akarja kapni. Nem ismerte a magyar viszonyokat, nem látta kiszemeltjeit a bajnoki mérkőzések sorozatán keresztül, így vitán felül megnőtt „súgóinak” a szerepe. Arról természetesen most egyetlen szó sem esik, hogy Dujsebajev félreinformálásával milyen károkat okozhatott Bartók és Sótonyi és ez a mi kis magyaros viszonyaink között teljesen természetesen agyon is lesz hallgatva.
Hajdu János beugró kapitányként többszörösen is bizonyított
A történtek ismeretében óvva intenék bárkit, hogy megint külföldi edzőt hozzanak a férfi válogatott mellé. S ha már közszájon forognak nevek – elsősorban Skaliczki László és Zsiga Gyula – , akkor a jochapress.hu is megteszi a maga ajánlatát. Hajdu Jánosra gondolok, aki már több alkalommal igen nehéz helyzetben vállalta a tűzoltás cseppet sem irigylésre méltó feladatát.
Mielőtt valaki elkezdene hangoskodni, arra kérem: nézze végig Hajdunak a magyar férfi és női válogatottak élén tűzoltó-beugróként elért eredménylistáját. Azután ha vett egy mély levegőt, lássa be: ez a felvetés, ez a konkrét név a hazai szakemberek között a legalkalmasabbak közé tartozik.
Ha ugyan nem a legalkalmasabb?
