A kosárszövetség elnöke szerint nincs kapitánykérdés

Shares

Szalay FerencSzalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint nincs kapitánykérdés azután, hogy a magyar válogatott a csoportkör után elbúcsúzott a Romániával közös rendezésű, 35. női kosárlabda Európa-bajnokságtól.

Az MTI érdeklődésére az MKOSZ vezetője úgy fogalmazott: nem az az eredmény született, amit vártak. Hozzátette: a válogatottban zajló generációváltás szempontjából nem a legjobbkor jött az Eb. „A fiataloknak ugyanis kell még pár év, noha Határ Bernadett vagy Zele Dorina ügyesen illeszkedett be a csapatba, amely a tavaly vb-bronzérmes U17-es válogatottból, továbbá a nemrég Debrecenben vb-harmadik U18-as 3×3-as együttesből töltekezhet tovább. Az idősebbeknél nem fizikai, hanem inkább mentális problémák vannak, a légiósaink sajnos nem az első-második-harmadik emberek a klubjaikban, és ez a válogatottban is meglátszik.”

Szalay Ferenc kifejtette, több játékostól nem százszázalékos hozzáállást látott Sopronban, és a szövetség kérése, hogy „szedjék fel a parkettet, és haljanak meg a pályán”, csak 70 százalékban teljesült. Ez szerinte kevésbé az akaraton, sokkal inkább a tudáson múlt.

A februárban kinevezett szövetségi kapitányról, Stefan Svitekről az MKOSZ-elnök azt mondta, töretlen a bizalom a szlovák szakember iránt.
 „Nincs kapitánykérdés, ha maradni akar, akkor kitölti a hároméves szerződését. Néhány hónapja az NB I-es klubokat kérdeztük meg, hogy jó választás-e az ő személye, és az egyeztetés után ültünk le tárgyalni vele” – mondta Szalay Ferenc.

A 48 éves Svitek 2012-ben már irányította a nemzeti együttest, amely akkor annak ellenére, hogy három veresége mellett ötször győzött, nem jutott ki a 2013-as franciaországi Eb-re. Sopronban most a magyarok egy győzelemmel és három vereséggel a D csoport ötödik, utolsó helyén végeztek, így nem jutottak tovább a győri középdöntőbe, és a 14-20. helyen fejezték be az Eb-t.

Magyarország ötödször ad otthont női kontinenstornának, legutóbb, 1997-ben negyedik lett a hazai csapat. Az azóta lejátszott Eb-ken 2001-ben hetedik, 2003-ban tizedik, 2009-ben pedig 13-16. lett a magyar együttes, a többi öt alkalommal (1999, 2005, 2007, 2011, 2013) nem jutott ki a selejtezőből.

MTI