A kupakudarc után edzőváltás volt Császár Gábor csapatánál

Shares

CsaszarCímvédőként és bajnokként nem jutott döntőbe a svájci férfi kézilabdakupában a Császár Gábort is foglalkoztató Kadetten Schaffhausen, ezért a klub edzőváltás mellett döntött.

Miután megköszönték a csapatot 2015 decembere óta irányító dán tréner, Lars Walther munkáját, kedden kinevezték a szlovák válogatott korábbi kiváló irányítóját, Peter Kukuckát, aki 2009-től a 2015-ös visszavonulásáig a Kadetten játékosa volt. Mostanáig a klub utánpótlásában dolgozott, vezetőedzőként ez az első megbízatása.

A 34 éves Peter Kukucka 2005 és 2007 között Császár csapattársaként a Dunaferrben kézilabdázott.

Hirdetés

A Kadetten szombaton 32-28-ra kikapott a Wacker Thun együttesétől a Svájci Kupa elődöntőjében, a magyar válogatott irányító négy gólt dobott.

„Nehéz szituáció volt számomra, hiszen egy hónapot nem töltöttem itt, és nem volt könnyű visszatérni a világbajnokság után. Voltak sikerek és kudarcok is, de úgy gondoltam, fizikálisan és fejben is teljesen rendben vagyok, csak utána éreztem, hogy nagyon elfáradtam” – nyilatkozta az MTI-nek Császár Gábor, aki a válogatott egyik kulcsembere volt a hetedik helyezéssel zárult januári franciaországi világbajnokságon.

Hozzátette, a téli szünet előtt erősnek érezte magát és jó formában kézilabdázott, ám a vb rendkívül megterhelő és fárasztó volt számára, ezért nem jutott elég ideje, hogy „összekapja magát” a kupa négyes döntőjére. Császár önkritikusan úgy fogalmazott, mivel nagyon fontos eleme a Kadetten játékának, csapata megérezte, hogy nem tudta a korábbi szintet hozni az elődöntőben.

Hirdetés

Elárulta, már ősszel is volt néhány mérkőzésük, amellyel a vezetőség nem volt elégedett, de akkor még csak egy-két játékosnak kellett távoznia, most viszont már az edzőváltás mellett döntöttek.

„Kukucka nagyon komoly, jó munkát végzett az ifjúságiaknál. Imádtam együtt játszani vele Dunaújvárosban, és itt, Schaffhausenben is. Ismerem, és tudom, hogy nagyon nagy stratéga, aki Bundesliga-tapasztalattal is rendelkezik” – mondta az irányító.

A bajnokságban listavezető a schaffhauseni csapat, Császár 126 találattal vezeti a góllövőlistát, a Bajnokok Ligájában viszont az A csoport utolsó helyén áll egy győzelemmel és hét vereséggel.

Császár hozzátette, az idei szezont már csak a bajnokság megnyerésével tudják „megmenteni”, ugyanis az élvonalbeli címvédés mellett a kupagyőzelem volt a célkitűzésük, valamint az, hogy a BL-ben a lengyel Wisla Plockot és a dán Silkeborgot megelőzve továbbjussanak a csoportjukból, amire már matematikailag is kevés az esély.

(MTI)