A Larvikot is legyőzte a Fradi

Shares
 Szucsánszki Zita (b), Szekeres Klára (b2), valamint Nora Mork, a norvég csapat játékosa (j) a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 2. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik mérkőzésen a Syma rendezvényközpontban 2016. január 16-án. FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik 30-27. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szucsánszki Zita (b), Szekeres Klára (b2), valamint Nora Mork, a norvég csapat játékosa (j) a Syma rendezvényközpontban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Ferencváros nagyszerű játékkal legyőzte a világbajnokokkal felálló norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában a budapesti Syma csarnokban, ezzel komoly lépést tett előre, hogy az első vagy a második helyen jusson tovább a negyeddöntőbe.

Kemény védekezéssel nyitott mindkét együttes, az első gólra négy percet kellett várni. A Syma csarnokban – azaz ideiglenes otthonában – a Ferencváros előbb nyugodott meg, a 14. percben, 9-5-nél kénytelen volt időt kérni a Larvik. Ettől feljavult a vendégek teljesítménye, sorozatban háromszor betaláltak Szikorának, ezért Elek Gábor vezetőedzőnek kellett rendezni a sorokat. Ez sikerült, Szucsánszki góljaival lendületet adott, a szünetig pedig tovább tartott a szinte hibátlan hazai játék.

A 27. percben a játékvezetők megállították a mérkőzést, mert egyikőjüket inzultus érte. A hangosbemondó rendre intette a nézőket, és jelezte: akár a találkozó lefújásával is járhat hasonló eset.

A második félidő elején Szikora ismét parádézott a kapuban, valósággal megbénította az ellenfelet, és a 36. percben már 22-14 volt az állás. Később büntetőt is hárított, ekkor – ünneplés közben – kisebb ujjsérülést szenvedett.

A folytatásban ugyan keményebben játszottak a skandinávok, ám a remek védekezésnek köszönhetően nem tudtak felzárkózni, a megnyugtató különbség végig fennmaradt, és a hajrában ismét sziporkázott a magyar bajnok.

Fantasztikus győzelem!

Közzétette: Ferencvárosi Torna Club – 2016. január 16.

A BL február elején folytatódik, a jelenleg csoportmásodik FTC 5-én Romániában, a Nagybánya (Baia Mare) otthonában lép pályára.

Női kézilabda BL, középdöntő, 1. csoport, 2. forduló:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Larvik (norvég) 30-27 (19-14)
Gól: Nerea Pena 9, Hornyák Dóra 5, Szucsánszki 4, Szekerczés 3(3), Kovacsicz 2, Szamorásnky 2, Szöllősi-Zácsik 2, Mészáros 1, Schatzl 1, Szarka 1., ill. N. Mörk 7(6), Kurtovic 5, Frafjord 4, Hammerseng-E. 3, Solberg 3, T. Mörk 2, Breistol-K. 1, Johansen 1, H.-Edin 1.

(MTI)