A legjobb négy közé jutás a Fehérvár célja

Shares
hoki_Sarauer, Fehérvár, albavolanhockey.hu

Fotó: albavolanhockey.hu

A felsőházba jutott Fehérvár AV19 a Salzburg ellen megkezdi az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszát. A magyar együttes „tét nélkül” léphet pályára a következő tíz fordulóban, ugyanis eredménytől függetlenül ott lesz a rájátszásban. Rob Pallin legényeinek célja: az első négy közé kerülés, mert akkor a negyeddöntőben a Fehérváré a hazai pálya előnye.

Ma a középszakasz küzdelmeivel folytatódik az osztrák jégkorongliga (EBEL). A Fehérvár AV19 csapata az alapszakasz-győztes Salzburg otthonába látogat. A magyar együttes számára „tét nélküli” lesz a következő tíz forduló, mivel hatodik helyen zárta a főcsoportot, így a középszakasz után is biztos negyeddöntős. Rob Pallin alakulata arra használhatja a következő időszakot, hogy felkészüljön a rájátszásra, bár a tréner másképp gondolkodik.

„Célunk, hogy a középszakaszt az első négy között zárjuk és akkor a negyeddöntőben miénk lesz a hazai pálya előnye” – mondta Rob Pallin vezetőedző.

Hirdetés

A fehérváriak felsőházba jutása azért is bravúr, mert olyan alakulatokat utasított maga mögé, mint a címvédő Bozen, vagy az osztrák rekordbajnok Klagenfurt, amelyeknek az alsóházból kellene kivívniuk a továbbjutást.

„Óriási eredmény, messze várakozáson felül álló teljesítmény, hogy a 44 meccses alapszakaszt a hatodik helyen zártuk.

Nagy csatában, nagy hajrában értük el ezt a pozíciót, s a pontszámokat tekintve magabiztosan kerültünk a középszakaszba, ahol a következő tíz meccsen a négy legerősebb osztrák együttessel, valamint a cseh Znojmóval játszhatunk. Ezt követően pedig kezdődik az igazi „csúcsmászási” időszak, s kiderül, hogy a rájátszásban melyik EBEL-csapattal mérhetjük majd össze az erőnket.

Úgy érzem, lehetnek még óriási meglepetések, bár ilyenkor az „ide nekünk az oroszlánt is” hangulat uralkodik, sokan már a legjobb négy közé jutásról, döntőről álmodoznak” – fogalmazott a klub honlapján Ocskay Gábor, a Fehérvár AV 19 szakosztály-igazgatója.

A középszakasz nyitányán kiélezett küzdelem várható: a két együttes négyszer találkozott az alapszakaszban, ebből kétszer a Fehérvár (6:4, 4:1), kétszer a Salzburg (7:0, 6:3) diadalmaskodott.

A küzdelmeket a Salzburg 4, a Linz 3, a Villach 2, a Vienna Capitals pedig 1 bónuszponttal kezdi, a cseh Znojmo és a Fehérvár nem visz magával pontot. A középszakasz után a legjobb játszik majd az alsóház második helyezettjével, a második az alsóház elsőjével, a középszakasz harmadikja a középszakasz hatodikjával, a középszakasz negyedikje pedig az ötödikkel a negyeddöntőben.

A Fehérvár menetrendje:

2015. február 10., 19.15: Salzburg–Fehérvár

2015. február 13., 19.15: Fehérvár–Villach

2015. február 15., 17.30: Znojmo–Fehérvár

2015. február 17., 19.15: Fehérvár–Linz

2015. február 20., 19.15: Vienna Capitals–Fehérvár

2015. február 22., 17.30: Fehérvár–Vienna Capitals

2015. február 24., 19.15: Linz–Fehérvár

2015. február 27., 19.15: Fehérvár–Znojmo

2015. március 1., 17.45: Fehérvár–Salzburg

2015. március 3., 19.30: Villach–Fehérvár

(nepszava.hu)